eur:
392.84
usd:
367.95
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Tovább csökkenhetnek a távközlési árak

A távközlési ágazat reformjára és a szabályozás átalakítására készül az Európai Unió. A Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke az InfoRádiónak azt mondta: Magyarországon a telekommunikáció és a távközlés az egyetlen olyan szektor, ahol nominálisan is csökkennek az árak, a várható reform pedig a versenyt erősítené tovább a fogyasztó javára.

Pataki Dániel emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság november 13-án tette közzé a javaslatát, hogyan változzon a távközlés uniós szabályozása 2010 és 2020 között.

Ennek egyik legfontosabb része, hogy alapvetően megváltozik a frekvenciaelosztás rendszere: az eddigiekkel szemben a szolgáltatók maguk dönthetik el, mire használják az adott frekvenciatartományt - emelte ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke.

Pataki Dániel hangsúlyozta: ez a fogyasztók számára azért lényeges, mert ettől várható az újabb szolgáltatások megjelenése, és hogy versenyképesebb lesz a mobilszolgáltatás a szélessávban.

A szakember kitért arra is, hogy Magyarországon az árak az elmúlt öt évben a harmadára csökkentek, és elérték azt az 5 ezer forintos, 20 eurós határt, ami már jónak számít Európában.

Ráadásul Magyarországon mindezt több technológiával is el lehet érni, telefonvezetékes, kábel- és mobilhálózaton keresztül is.

Pataki Dániel kérdésre válaszolva közölte: noha távközlési szempontból az országban még vannak fehér foltok, a koncesszió meghosszabbításakor a mobilszolgáltatók vállalták, hogy lefedik az ország területének 98 százalékát.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×