eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Fidesz: az SZDSZ érdekeit szolgálja Ungár kinevezése

A Fidesz aggályosnak tartja, hogy Ungár Klára lett a Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese, mert a párt szerint a kinevezés az SZDSZ politikai és gazdasági érdekeit szolgálja.

Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa felhívta a figyelmet arra, hogy Ungár Klára, aki tagja az SZDSZ országos tanácsának, nem egészségügyi szakember, hanem korábban a VII. kerületi önkormányzatban a vagyonkezelési bizottságban, a parlamentben pedig a privatizációs bizottságban tevékenykedett.

Ebből is látszik, hogy az SZDSZ olyan gazdasági szakembert ültetett erre a helyre, aki a szabad demokraták politikai és gazdasági érdekeit fogja képviselni. Egyértelműnek látszik, hogy a szabad demokraták már akkor biztosítani akarják maguknak az egészségügyben a privatizációt, mikor a parlament még meg sem szavazta a biztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényt - fogalmazott a fideszes politikus.

Az Egészségügyi Minisztérium hétfőn jelentette be, hogy Ungár Klára lett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×