eur:
394.57
usd:
372.04
bux:
0
2024. április 16. kedd Csongor

Az RMDSZ és Tőkés László is készülhet Brüsszelbe - a nap hírei

Romániában az első exit-poll eredmények szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Tőkés László egyaránt elérte a bejutáshoz szükséges szavazatszámot az európai parlamenti választásokon. Az Országos Választási Bizottság ülésének hétfői összehívását sürgeti a Fidesz a kórházi napidíjról szóló népszavazási kérdés hitelesítési eljárásával összefüggésben. Az Új rend programért felelős kormánybiztos szerint egy éven belül 20 százalékkal csökkenhet a szellemi tulajdon elleni bűncselekmények száma, ha létrehozzák a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet. A nap hírei 2007. november 25-án, vasárnap.

Exit-poll: az RMDSZ és Tőkés László is bejutott az EP-be

Romániában az első exit-poll eredmények szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Tőkés László egyaránt elérte a bejutáshoz szükséges szavazatszámot az európai parlamenti választásokon. Az RMDSZ-t valószínűleg a listán szereplő első két jelölt, Frunda György és Sógor Csaba képviselheti Brüsszelben.

A szavazóhelyiségek kijáratánál készített felméréek alapján az öt százalék feletti szavazati arányt megszerző pártok között van a Demokrata Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és a Liberális Demokrata Párt is. A részvételi arány rendkívül alacsony, 27,3 százalékos volt a román Európai Parlamenti választáson. Az országos átlaghoz képest a magyar lakosság köréban jóval többen mentek el szavazni.

OVB-ülést sürget a Fidesz

Az Országos Választási Bizottság ülésének hétfői összehívását sürgeti a Fidesz a kórházi napidíjról szóló népszavazási kérdés hitelesítési eljárásával összefüggésben. Deutsch-Für Tamás, a legnagyobb ellenzéki párt elnöki kabinetfőnöke azt mondta: ennek a kérdésnek az ügyében valamennyi munkafázissal végzett a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala.

Urbán György, a hivatal vezetője pénteken közölte: tényszerűen nem állapítható meg az, hogy lezárult volna az aláírások hitelesítése, mivel még további ellenőrzésekre van szükség. Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke azt mondta: ha levélben megkeresi kérrésével a Fidesz, arra válaszolni fog.

Az MDF a 4-es metró építésének leállítását kezdeményezi

A 4-es metró építésének azonnali leállítását kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén az MDF-frakció. Hock Zoltán, az ellenzéki párt fővárosi képviselőcsoportjának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenleg csaknem 200 milliárd forintos finanszírozási hiány fedezetét az állammal kötött metróépítési szerződés szerint a fővárosi önkormányzatnak kell állnia. Úgy vélte: Budapest jelenlegi pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé, hogy a hiányzó pénzt hitelből teremtsék elő. -- A gazdasági főpolgármester-helyettes emlékeztetett: egy hónapja átalakították a 4-es metró finanszírozási szerkezetét, és csökkentették a pénzügyi kockázatokat. Ikvai-Szabó Imre hangsúlyozta: lesz elég pénz a metró megépítésére, és a beruházás miatt nem kerülhetnek veszélybe más fővárosi közlekedési projektek.Kondorosi: felére csökkenhet a szellemi tulajdon elleni bűncselekmények száma

Az Új rend programért felelős kormánybiztos szerint egy éven belül 15-20 százalékkal, 5 éven belül pedig akár felére csökkenhet a szellemi tulajdon elleni bűncselekmények száma Magyarországon a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület létrehozásával. Kondorosi Ferenc emlékeztetett arra: a fórum a kormány javaslattevő, véleményező és tanácsadói feladatokkal felruházott testülete lenne, amely az állami, illetve a társadalmi és a gazdasági szervezetek közötti együttműködést segítené a szellemi tulajdon védelmében.

Lomnici igazgatótanácsi tag maradt

Újabb 3 évre az igazgatótanács tagjává választotta Lomnici Zoltánt a Legfelsőbb Bíróságok és Államtanácsok Nemzetközi Szervezetének Bangkokban ülésező kongresszusa. A több mint 120 tagállam részvételével létrehozott világszervezet a közigazgatási bíráskodást irányító legfelsőbb bírósági elnökökből, illetve államtanácsi elnökökből áll. A testület tagja többek között a holland királynő, a francia miniszterelnök és a brit lordkancellár is.

Sztrájkolnak a vámosok Szlovéniában

Szlovéniában vasárnap éjféltől meghatározatlan idejű forgalomlassító sztrájkot kezdenek a vámosok, akik magasabb béreket és a létszámhiány megoldását követelik. Az akció mindaddig tart, amíg a kormány nem tárgyal érdekvédelmi szervezeteikkel. A szlovén vámosok lassítják az ellenőrzéseket, emiatt zsúfoltság alakulhat ki a határátkelőknél. A ljubljanai kormány elfogadhatatlannak tartja a béremelési és létszámnövelési követeléseket.

23 új bíboros

Rómában 23 új bíboros kapta meg gyűrűjét XVI. Benedek pápától a Szent Péter bazilikában. A kardinálisokat szombaton ünnepélyes szertartás keretében emelte bíborosi rangra a katolikus egyházfő.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×