Olimpiai bajnok és rendőrök csaptak össze az Alagútnál - exkluzív videó és képek!

Infostart
2007. november 23. 10:18
Két férfi és az őket igazoltató rendőrök dulakodtak péntek hajnalban Budapesten. Az összecsapás az I. kerületben, 30 méterre az Alagút bejáratától történt. Az egyik férfi az InfoRádió információi szerint egy olimpai bajnok egykori vízilabdázó.

A szemtanú az InfoRádióban elmondta: hajnali három óra körül arra ébredt, hogy "iszonyú kiabálás van az utcán. Egy közúti ellenőrzésnek tűnő helyzetet láttam, amiben a sofőrt szondáztatják".

A férfi elmondta: a civilek két autóval voltak, összesen hatan vagy heten. A másik autóban ülők semmit nem csináltak.

"A két férfi azt kiabálta, hogy négyszeri szondáztatás után sem mutat ki semmit a szerkezet, akkor milyen alapon akarják őket bevinni a rendőrök. Ez volt a konfliktus alapja" - mesélte a szemtanú az InfoRádióban.

A férfi elmondta: a sofőr barátja is tiltakozott a rendőröknél, majd lökdösődés kezdődött: "Kicsit lecsillapították az embereket, erősítés érkezett, így már négy rendőrautó volt a helyszínen. Ekkor az egyik férfi ismét kötekedni kezdett, amit a rendőrök megelégeltek és mindkét embert legyűrték a földre".

A dulakodásban a rendőrautó is megsérült, behorpadt a lökhárító és leesett a rendszámtábla. A szemtanú szerint a két férfit elvitték a rendőrök.

"Volt velük egy idősebb ember is, aki - miután elvitték ezt a két embert - azt üvöltözte az utcán, hogy vízilabdás olimpiai bajnokot vernek" - mondta a szemtanú az InfoRádióban.

Ha kíváncsi egy második videóra is, ide kattintva megnézheti!

A BRFK sajtóügyeletese szerint a két férfi a kihallgatás után távozhatott a rendőrségről. A sofőrt - ha pozitív lesz a vérvizsgálat eredménye - ittas vezetés miatt vonhatják felelősségre.

A sajtóügyeletes azt az információt megerősítette, hogy az igazoltató rendőröknek XII. kerületi kollégáik segítségével kellett megfékezniük a dulakodót.

{{video:http://inforadio.hu/mediaplayer.swf?file=/video/verekedes.flv&showdigits=1&overstretch=none}}


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Pécs edzõje, Ambrus Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A szemtanú elbeszélése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást