Januártól legális lehet az otthon szülés

Infostart
2007. november 23. 17:51
A tervezett otthonszülések szabályozásában alakul a minden érintett számára megfelelő megoldás, de még vannak nyitott jogi és szakmai kérdések. Horváth Ágnes szakminiszter szerint nem kivétel-szabályt akarnak létrehozni, hanem olyat, ami beilleszkedik az egészségügyi rendszerbe.

Három órán át tárgyaltak a szülész-nőgyógyász orvosok, a bábák, védőnők képviselői az egészségügyi miniszterrel. Horváth Ágnes a megbeszélés után kijelentette: olyan szabályozást akarnak kidolgozni, amely egyaránt biztosítja a szülő nő választási szabadságát, valamint az anya és gyermeke biztonságát.

A minisztérium tervezetével elégedettek a bábák, mert sokáig attól tartottak, hogy túlszabályozott lesz a rendelet, de most úgy ítélik meg, hogy reális, működőképes lesz - mondta Vincze Krisztina, az Országos Bábaszövetség elnöke.

Otthonszülésnél két szakembernek kell jelen lenni: lehet orvos, vagy szülésznő. Akár egyik, akár másik, 10 év gyakorlati idő szükséges ahhoz, hogy valaki tervezett nem kórházi szülést levezethessen, a szülésznőknek pedig akkreditált, speciális képzésen kell részt venniük A 10 éves időtartam leginkább a megkívánt rutint jelképezi - mondta Vincze Krisztina.

Csákány M. György, a Dél-Pesti kórház szülész főorvosa arról beszélt: a rendelet egyik célja az, hogy kiemelje az otthonszüléseknél segédkező szakembereket az eddigi illegalitásból.

A legfontosabb, hogy kész legyen a szabályozás, amit a gyakorlatnak megfelelően módosíthatnak később - mondta az egészségügyi miniszter, aki hozzátette: jövő hét péntekig várják a tervezethez az érintettek írásbeli véleményét, utána elkészítik a végleges szöveget, hiszen azt a kormány elé kell vinni, ha azt akarják, hogy az új szabályozás 2008 január 1-jétől életbe lépjen, és ezzel legálissá váljon az otthonszülés lehetősége.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást