Sztrájkolnak a pedagógusok is

InfoRádió / MTI
2007. november 21. 08:39
Szinte minden megyében és a főváros minden kerületében marad el ma tanítási óra az iskolákban; a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének felhívására több ezer pedagógus csatlakozott a Liga szakszervezetek által meghirdetett sztrájkhoz. Az oktatási tárca vezetője nem adott ki egységes miniszteri rendelkezést.

Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke kedden elmondta, hogy az oktatási intézmények százas nagyságrendben csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, biztosan sztrájkolni fognak a pedagógusok többek között Debrecenben, Nagymaroson, Noszvajon, Hajdúhadházon és a fővárosban.

Hozzátette: van olyan hely, ahol a pedagógusok száz százaléka nem veszi fel a munkát. Kerpen Gábor szerint a résztvevők 10-15 százaléka jelzett 6 órás sztrájkot, a többi helyen egy-két órás lesz a munkabeszüntetés.

A sztrájkban a Liga több ágazati szakszervezete is részt vesz, azok pedig, akik törvényi tilalom miatt nem sztrájkolhatnak, a délutáni, Kossuth téri tüntetésen képviseltetik magukat.

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége már korábban bejelentette, hogy részt vesz a délutáni demonstráción.

Gál Rezső, a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke azt mondta: a Budapesti Erőműben és a Dél-magyarországi Áramszolgáltató csoportnál, valamint egy fűzfői kis erőműben lesz sztrájk.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kerpen Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást