A kormány szerint kevesen vettek részt a sztrájkban

Infostart
2007. november 21. 17:51
Kevesebb mint 10 ezer dolgozó vett részt a Liga Szakszervezetek által szervezett délelőtti sztrájkban - mondta a kormányszóvivő. Budai Bernadett szerint ez azt jelenti, hogy az érdekképviselet saját tagságát sem tudta teljes mértékben mozgósítani.

A szóvivő a minisztériumok adataira hivatkozva közölte: a vasutasok 33, a pedagógusok 1,4 százaléka szüntette be a munkát.

A szóvivő az esti, Kossuth téri demonstrációról azt mondta: az nem a szakszervezetek, hanem a Fidesz akciója.

A Liga Szakszervezetek elnöke korábban arról számolt be, hogy a vasutasok 95 százaléka szüntette be a munkát reggel 6 és 12 óra között.

A vasutasok az egészségügyi és a nyugdíjreform mellett a vasúti szárnyvonalak tervezett megszüntetése ellen is tiltakoztak.

A sztrájkhoz a Vasi és a Körös Volán mellett energiaipari és légügyi dolgozók, valamint pedagógusok is csatlakoztak, és a dolgozók fele nem vette fel a munkát Veszprémben, a Csolnoky Ferenc Megyei Kórházban.

Az országos tiltakozó akciót támogatva kilenc helyen tartottak félpályás útlezárást.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást