Szabó Magda volt talán az utolsó prózaírók egyike, mert elég modern volt és ugyanakkor jó elbeszélő. Az egyéniségében hordozott olyan tulajdonságokat, a tehetséget, amelyet a maiak, az avantgárdok, a szerencsétlenkedők nem hordoznak, ezért nem tudnak igazán jó szívvel mesélni. Õ meg mesélni is tudott, meg látott is. Ez a lényege. És van benne valami olyan, talán kálvinistának nevezhető őserő, amelyet a magyarság nagyra tud értékelni.
Ön jól ismerte Szabó Magdát. Miből fakadt az ő hihetetlen munkabírása, termékenysége?
Abból, hogy ilyen a genetikája és az intelligenciája. Nagyon kevés ilyen intelligens író van. Családregényeiben és drámáiban is valami olyan magyar dolgot hordozott, ami nem erőltetett, de nem múlik. Õ nem egy avantgárd író, annak ellenére, hogy a modern irodalom minden csínját-bínját ismeri, művelt, fenséges, és ami a lényege: mint egy hiúz járkált itt közöttünk. Egy csodálatos szépségű nő volt, mindnyájunkat elbűvölt, szellemileg és fizikailag is. Mindannyian szerelmesek voltunk belé.
Hanganyag: Sárközi Lóránt