eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

A gazdasági tárca engedett: megmaradnak a dél-alföldi szárnyvonalak

Mégsem állítja le a vasúti közlekedést a Szentes-Kiskunfélegyháza vonalon a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. További szárnyvonalak is megmaradnak a Dél-Alföldön.

Szentes polgármestere a tárca illetékesével hétfőn tartott egyeztetés után az InfoRádióban közölte: az Újszeged és Mezőhegyes közötti szakasz további működtetéséhez haladékot adott a minisztérium, így ott is tovább járnak a vonatok.

Szirbik Imre hozzátette: a vonal üzemeltetésére a tervek szerint pályázatot írnak ki.

Nem sokkal korábban a Békés Megyei Hírlap arról tudósított, hogy a Csongráddal szomszédos Békés megyében sem számolják fel a személyszállítást három vasúti szárnyvonalon.

Fetser János szocialista képviselő a lapnak beszámolt arról, hogy megmarad az Orosháza-Szentes, a Mezőhegyes-Orosháza-Szarvas és az Újszeged-Battonya szárnyvonal, ugyanakkor hangsúlyozta: át kell tekinteni a közlekedési struktúrát, és felül kell vizsgálni a menetrendet a térségben.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium korábban közölte: 38 vasúti mellékvonal megszüntetését tervezi, de az érintett önkormányzatok átvállalhatják a vonalak működtetését.

A Vasutas Települések Országos Szövetsége féléves türelmi időt kért a kormánytól a vasúti mellékvonalak megszüntetése ügyében.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×