eur:
394.19
usd:
369.72
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Meglepetés lehet: bizalmi szavazás Kóka János pártelnökségéről?

Elképzelhető, hogy bizalmi szavazás lesz Kóka János pártelnöki tisztségéről az SZDSZ ügyvivői testületén belül, amikor a politikus saját maga jelöl a jelenleg még általa betöltött gazdasági és közlekedési miniszteri posztra. Az InfoRádiónak nyilatkozó szabad demokrata politikusok szerint üzenetértékű lehet a szavazás, még akkor is, ha szinte biztosra vehető, hogy megszavazzák Kóka János jelöltjét, aki sajtóhírek alapján miniszteri kabinetfőnöke, Kákosy Csaba lesz.

Érdekes helyzet állhat elő a kisebbik kormánypárt soron következő ügyvivői testületi ülésén, ugyanis Kóka János saját maga jelöl utódot megüresedő miniszteri helyére.

A szabad demokrata pártelnök még a nyár elején jelentette be, hogy december 31-ével távozik a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium éléről, utódját pedig maga nevezi meg.

Az SZDSZ ügyvivői testületi ülése várhatóan kedden lesz, és azon dönthetnek az új miniszter személyéről, aki a sajtóinformációk alapján Kákosy Csaba, Kóka János 2004 óta hivatalban lévő kabinetfőnöke lesz.

A pártelnök egyik bizalmasa, a Miniszterelnöki Hivatal koalíciós egyeztetésért felelős államtitkára, Horn Gábor biztos abban, hogy Kóka János jelöltjét elegendően támogatják majd.

Az SZDSZ ügyvivője szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy Kóka János javaslatát ne fogadná el az ügyvivői testület nagy többsége.

Nem ennyire biztosak a dologban az InfoRádiónak név nélkül nyilatkozó szabad demokrata politikusok.

Azt valószínűsítik, hogy nem kizárt, a miniszteri utódlás kérdése bizalmi szavazás lesz a pártelnökről, és lehetnek meglepetések, bár talán a végeredményt tekintve a papírforma érvényesül.

Az egyik kormánypárti képviselő úgy fogalmazott: "perdöntő koalíciós csata folyik az egészségügy kapcsán, így indokolt, hogy összezárjon az SZDSZ vezetése".

Nem ennyire kiélezett helyzetben akár meg is válhatnának a népszerűségi listák utolsó helyeinek egyikén lévő pártelnöktől, akinek vezetésével a szabad demokraták némelyik felmérés alapján 1-2 százalékos támogatottsággal bírnak. Az SZDSZ politikusa szerint ízlelgetik az érveket és az ellenérveket Kóka János jelöltjéről.

Amennyiben valóban Kákosy Csaba lesz az új gazdasági miniszterjelölt, akkor a következő ütközet a miniszterelnöknél lehet.

Az InfoRádiónak név nélkül nyilatkozó SZDSZ-es képviselő megerősítette: Gyurcsány Ferenc határozottan ellenezte, hogy Kákosy Csabát nevezze ki új gazdasági és közlekedési miniszternek, amikor nyár elején felvetődött a kabinetfőnök neve.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×