Katolikus egyház: A házasságot egy férfi és egy nő köti

Infostart
2007. november 19. 15:36
A katolikus egyház szerint a család alapja a házasság, a házasságot pedig egy férfi és egy nő köti - mondta az InfoRádiónak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló törvénytervezettel összefüggésben.

Német László hozzátette, hogy az egyház összeadja majd azokat a - nyilvánvalóan heteroszexuális - párokat is, akik regisztrált élettársak, tehát nem tartottak polgári esküvőt.

A püspöki konferencia titkára hangsúlyozta: a katolikus tanítás szerint továbbra is a család áll a középpontban, hiszen Isten erre gondolt, amikor megteremtette a nőt és a férfit.

Szerinte a jogszabály változtatása jelentős hatással nem lesz az egyház életére, hiszen aki számára fontos az egyház áldása, az továbbra is felkeresi majd őket.

A kormány ezen a héten terjeszti be az Országgyűlés elé a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot.

A kormányszóvivő állítása szerint jelenleg csaknem egymillió ember él élettársi kapcsolatban, akiket emiatt számos hátrány ér, az új jogszabály azonban több területen, a házastársakat megillető jogot ad nekik.

Daróczi Dávid példaként említette, hogy mivel az élettársi kapcsolat nem vagyonközösség, ezért az élettársak nehezebben kaphatnak bankhitelt.

A tervezet várhatóan a bejegyzett élettársi kapcsolatok esetében nem tesz majd különbséget aszerint, hogy az együtt élő felek milyen neműek.

Tóth Olga, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban azt mondta: Nyugat-Európában, ahol az élettársi kapcsolatok elterjedtebbek, mint nálunk, látszik, hogy ezek a párkapcsolatok bomlékonyabb, és ezekből kevesebb gyermek is születik.

Hanganyag: Herczeg Zsolt


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást