"Elképesztő káosz" a BKV-nél

Infostart
2007. november 17. 10:25
Elképesztő káosz alakult ki a fővárosi adófizetők pénzén fenntartott BKV Zrt-nél - írja a Magyar Nemzet. A cikk emlékeztet, hogy a BKV két szakszervezete sztrájkot hirdetett keddre a tervezett járatritkítások, az újabb létszámleépítések és a munkakörülmények romlása miatt. Lapszemle.

A gyermekszegénység elleni programjának maradéktalan végrehajtására, kellő nagyságú bérlakáshálózat létrehozására kérik a kormányt azok az önkéntesek, akik pénteken az ország több városában a hajléktalanokkal való együttérzés jegyében voltak együtt - írja a Népszabadság.

Az Utca Embere Hálózat többnyire fiatal aktivistái több tízezer, lakás - és többnyire méltányolható jövedelem - nélkül élő ember sorsára szeretnék irányítani a többség figyelmét. A legfrissebb adatok szerint ugyanis az év első 9 hónapjában 5,6 százalékkal csökkent a reálkereset, ami akkor is erősen érzékelhető veszteség, ha a kormányszóvivő által közölt előrejelzés szerint az év egészében "csak" 4,3 százalékos mérséklődés várható.

A cikk szerint nincs szociális válság, a családok anyagi helyzete azonban - nagy általánosságban - jó esetben is csak stagnál.

Zavaros helyzet a BKV-nál

Elképesztő káosz alakul t ki a fővárosi adófizetők pénzén fenntartott BKV Zrt-nél - írja a Magyar Nemzet.

A dolgozók érdekvédelmét ellátó szakszervezetek egyike és az MSZP is politikai beavatkozással vádolta meg a Fideszt, miközben még az illetékes fővárosi bizottság SZDSZ-es elnöke sem ismeri a főpolgármester által bevallott jövő évi drasztikus járatritkítási, tarifaemelési és átalakítási terveket.

A cikk emlékeztet, hogy a BKV két szakszervezete sztrájkot hirdetett keddre a tervezett járatritkítások, az újabb létszámleépítések és a munkakörülmények romlása miatt.

A sztrájkot a társaság törvénysértőnek minősítette, majd a BKV legnagyobb érdekképviselete, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége kiadott egy közleményt, amely szerint a sztrájkra BKV Zrt. Felügyelő Bizottságának Fidesz által delegált tagja, Vitézy Dávid kérte a szakszervezeteket.

Hanganyag: Sigmond Árpád


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást