eur:
394.16
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szilvásy György nem hátrál - a nap legfontosabb hírei

Változatlanul Laborc Sándor dandártábornok a jelölt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának posztjára - jelentette ki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter. Szilvásy György azt mondta: Laborc Sándor szigorúan szakmai alapon irányította a hivatal átszervezését, és megbízott vezetőként is bizonyította alkalmasságát.

Megszűnik a havibérlet és csak 30 napos bérletet lehet majd vásárolni jövőre a fővárosban. A közlekedési cég tarifareform javaslata szerint az éjszakai járatokon 30 százalékkal drágább lesz a jegy a hagyományos menetjegynél. Hozzátette: a bérlettel rendelkezőknek továbbra sem kell jegyet váltani az éjszakai buszra. Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület szóvivője, a BKV felügyelő bizottságának tagja szerint a havibérlet eltörlésével a BKV minden évben 5 napot nyer, ami hat év alatt egy teljes bérlet árát jelenti.

Elkészítette az otthon szülés feltételeiről szóló javaslatát az Egészségügyi Minisztérium - közölte a tárca vezetője. Horváth Ágnes bejelentette: a szabályozás háromszintű lesz, és nem ösztönözni kívánják az otthonszülést, hanem a választás lehetőségét és a felelősséget kívánják meghatározni. Hangsúlyozta: a tárca szabályozza azt is, hogy milyen körülmények között nem lehet otthon szülni. Ma Magyarországon 5-600 nő választja az otthonszülést, ami az összes szülés fél százaléka.

A jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot a kormány. Daróczi Dávid kormányszóvivő azt mondta: jelenleg egymillió ember él élettársi kapcsolatban, akiket emiatt számos hátrány ér, az új jogszabály azonban több területen a házastársakat megillető jogokat adna nekik. Daróczi Dávid hangsúlyozta: a bejegyzett élettársi kapcsolatnál a javaslat nem tesz különbséget aszerint, hogy az együtt élő felek milyen neműek. Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője azt mondta: sikerként könyvelik el, hogy a szocialisták kihátráltak korábbi álláspontjuk mögül, és a törvényjavaslatba végül nem került bele az egyneműek házassága, így gyerekek örökbefogadása nem válik lehetővé az egynemű párok számára.

Ötpárti együttműködést kezdeményez a 2011-es magyar uniós elnökséggel összefüggésben a Fidesz. Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője azt mondta: reményei szerint sikerül egy olyan megállapodás kötni a parlamenti képviselőcsoportok vezetőivel, ami kijelöli az együttműködés kereteit. Az MSZP, az SZDSZ és a KDNP üdvözölte a kezdeményezést.

5,6 százalékkal csökkentek a reálkeresetek az év első kilenc hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A tájékoztatás szerint az időszakban a bruttó átlagkeresetek összességében 8,2, a nettó átlagkeresetek 2,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A kormányfő szerint Magyarországnak tartósan 3 százaléknál kisebb GDP-arányos államháztartási hiányt kell produkálnia. Gyurcsány Ferenc a GKI Gazdaságkutató Zrt. által rendezett konferencián hozzátette: hosszútávon az egyensúly a cél. A miniszterelnök azt mondta: az idei alacsony gazdasági növekedés után jövőre már 3 százalékhoz közeli bővülés várható, majd 2009-től a konvergenciaprogramban is rögzített 4 százalék. A konferencián az Orbán-kormány gazdasági minisztere a gazdaságpolitikai változást sürgetett, ellenkező esetben az ország súlyosan lemaradhat. Matolcsy György szerint 2025-re ki kellene dolgozni egy nemzeti stratégiai koncepciót, módosítani a konvergenciaprogramot és a II. Nemzeti Fejlesztési Tervet.

Megduplázták adósságállományukat a kórházak - közölte a Magyar Kórházszövetség elnöke. Varga Ferenc az InfoRádióban elmondta: az intézmények kasszáiból hiányzó pénz másfél év alatt 30-ról 60 milliárd forintra emelkedett. Úgy vélte: ezt a többi között a kormány egészségügyi reformintézkedései okozták.

Ötödször is kiírták a pályázatot az FTC hat plusz két hektáros Üllői úti ingatlanára. Az előző pályázat azért bizonyult sikertelennek, mert sem a belga, sem a brit jelentkező nem fizette be a biztosítékot.

Változatlanul Laborc Sándor dandártábornok a jelölt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának posztjára - jelentette ki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter. Szilvásy György azt mondta: Laborc Sándor szigorúan szakmai alapon irányította a hivatal átszervezését, és megbízott vezetőként is bizonyította alkalmasságát. A legnagyobb ellenzéki párt alkalmatlannak tartja a dandártábornokot a posztra. Demeter Ervin az Orbán-kormány egykori titkosszolgálati minisztere ezt azzal indokolta, hogy Laborc Sándor képzettségét Moszkvában, a KGB egyetemén szerezte, emiatt a Magyarországot érő egyik legjelentősebb kihívás, az orosz nagyhatalmi törekvésekből adódó feladatok ellátására személetmódjában sem alkalmas.

A szlovákiai Párkányban két Ipoly-híd újjáépítéséről szóló megállapodást írt alá Göncz Kinga magyar és Ján Kubis szlovák külügyminiszter. Az egyik híd Szécsényt és Pető-Pösténypusztát köti majd össze, a másik Rárós és Ráróspuszta között épül meg. A közösen finanszírozott beruházás legkorábban tavasszal kezdődhet meg.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×