A színpad elsötétült, mert ellopták a vezetéket

Infostart
2007. november 16. 21:30
Évente több tízmilliárd forint kárt okoznak az önkormányzatoknak, vállalatoknak a színesfém-tolvajok. A Pest Megyei Közgyűlés elnöke szerint jogszabály módosításokkal meg lehetne előzni a színesfémlopások nagy részét.

Az ország szinte minden pontján megtörtént már, hogy szobrok, vezetékek vagy a vasúti sín egy darabja eltűnt. Ezek vagy sosem kerülnek elő, vagy egy színesfém-kereskedésben akadnak rájuk.

A Pest Megyei Közgyűlés elnöke egyszer egy falunapon azt is átélte, amit a műsor közben elsötétült a színpad és elhalkultak a hangfalak, mert éppen akkor loptak el a kábelekből egy három kilométeres szakaszt.

Éves szinten mindez több tízmilliárd forintos kárt okoz a szolgáltatóknak és az önkormányzatoknak - mondta el az InfoRádióban Szűcs Lajos.

A Pest Megyei Közgyűlés elnöke szerint megoldás lenne, ha a színesfém-felvásárlóknak kötelező lenne elkérnie a személyes adatait azoknak, akik ilyen árut kínálnak fel eladásra, az ellenértéket pedig nem adhatnák át készpénzben, kizárólag banki átutalással.

Szűcs Lajos elképzelhetőnek tartja azt is, hogy például a szobrokról fényképet kelljen készíteni az átvételkor.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást