eur:
393.83
usd:
365.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Demszky: Mesterséges sziget épül a Fővám térnél

Jövőre 17 százalék alatti BKV-tarifaemelést tart elfogadhatónak a főpolgármester. Demszky Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: a közlekedési cég vezetésének hatmilliárd forintot kell előteremtenie, ehhez pedig nem kizárt, hogy járatritkításra is szükség lesz. Hozzátette: a főváros arra törekszik, hogy 2011-re a 4-es metró teljes vonalán elindulhasson a forgalom, előfordulhat, hogy ismét módosulhatnak a határidők.

Nem lehet kizárni, hogy a mérsékelt BKV-tarifaemelés és a járatritkítás együtt valósul meg - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Demszky Gábor.

Budapest főpolgármestere kifejtette: jelenleg hatmilliárd forint hiányzik a közlekedési társaság jövő évi költségvetéséből. A BKV nem vehet fel több hitelt, így ezt az összeget a jegybevételből és a paraméterkönyvön való változtatással, vagyis járatritkítással lehet előteremteni.

Amit már nem tudnak megfizetni az utasok

A városvezető közölte: a BKV-tarifaemelésnek határt szab, hogy mit tudnak az emberek megfizetni.

"Hiába fogadnánk el a 25 százalékos tarifaemelési javaslatot, amit én egyébként teljesen elfogadhatatlannak tartok, az ebből származó bevétel nem növekedne úgy, ahogy az a matematikai számítás alapján számításba vehető lenne" - mondta Demszky Gábor.

A főpolgármester kiemelte: 17 százalék alatti tarifaemelési javaslatot tart elfogadhatónak a jövő évre. A végső előterjesztés jövő hétfőn születhet meg, míg a döntéssel elég lesz megvárni a december 20-i utolsó közgyűlési ülést - tette hozzá.

Csökkenteni a buszjáratokat

Demszky Gábor szerint az üzemszerű racionalitás és a költséggazdálkodás is a járatritkítás irányába visz. Kifejtette, hogy 1990-hez képest 15 százalékkal kevesebben laknak a fővárosban, így kevesebben is utaznak.

A főpolgármester szerint az Európai Unió zöldkönyve is azt írja elő, hogy a kötöttpályás közlekedést részesítsék előnyben, vagyis csökkenteni kell a buszjáratokat, és ezzel a károsanyag-kibocsátást.Újabb csúszás a 4-es metró építésében

A 4-es metró alagútfúrása az ütemtervnek megfelelően halad - emelte ki Demszky Gábor. A főpolgármester arra számít, hogy időben elkészülnek az állomások, így legkésőbb 2010 őszén elindulnak próbajáratok, és 2011-re a teljes vonalon megkezdődhet a forgalom.

A metróépítés a legösszetettebb és legbonyolultabb beruházás, amely során számos előre nem látható körülmény történhet, ezért lehetséges, hogy a tervezetthez képest is késik az építkezés - hangsúlyozta a városvezető.

Demszky Gábor szerint a legkritikusabb a Fővám tér helyzete, ugyanis a megálló benyúlik a Duna alá, és ez rendkívüli műszaki és technikai problémákat vet fel.

Fővám tér, a mesterséges sziget

Ezt a helyzetet francia mérnökök ismertették, és arra jutottak, hogy más megoldást alkalmaznak, mint ahogy korábban tervezték, vagyis építenek egy mesterséges szigetet, és felülről építik meg az állomást, nem pedig bányászati technikával a Duna alatt - emelte ki a főpolgármester.

A városvezető szólt arról is, hogy a közműdíjakat azért kell a várható infláció mértékénél nagyobb arányban növelni, mert a cégek költségeinek nagy részét kitevő üzemanyag és az energia is az átlagosnál jobban drágul.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×