Hatékonyabbá tenné a főkapitány a futballmeccsek biztosítását

Infostart
2007. november 14. 11:59
A sportesemények biztonságosabb lebonyolításával és az egyházakkal való együttműködéssel kapcsolatos tervekről beszélt Bencze József, országos rendőrfőkapitány sajtótájékoztatóján.

Hatékonyabbá kell tenni a futballmeccsek biztosítását, mondta az országos rendőrfőkapitány. Bencze József a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökével és az Önkormányzati és területfejlesztési minisztérium szakállamtitkárával is egyeztetett a kérdésben.

"A jegyárusítástól a biztonságos hazaérkezésig terjedő időszakot komplex módon kell kezelni, és ebben mindenkinek meg van a felelőssége. Minél inkább el kell menni abba az irányba, hogy az anonimitását csökkentsük, hiszen ez adja az utcai randalírozóknak és a sporteseményeken balhézóknak a bátorságot" - fogalmazott a főkapitány, aki szerint a sportpályák beléptető rendszerén is javítani kell.

Bejelentette, a következő szezontól minden klubnak lesz egy rendőre, aki közelebbről ismeri majd az adott csapat életét.

Bencze József a napokban találkozott Erdő Péter bíborossal, és további egyházi vezetőkkel tervez egyeztetést. Elsősorban arról esett szó, hogy mit tehet a rendőrség az egyházi műkincsvédelemért. A főkapitány felajánlotta, hogy az egyházi iskolákra is kiterjesztik a rendőrség gyermek és ifjúságvédelmi programját.

Bencze József elmondta, lehetőség lesz arra, hogy a rendőrségi fogdákban tartottakhoz alkalmanként egy-két órára pap mehessen, de a rendőrségi állomány számára is biztosítanak majd tábori lelkészi szolgálatot.

Hanganyag: Litauszky Balázs


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást