eur:
393.79
usd:
365.35
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Drasztikusan drágulnak az élelmiszerek

Egy év alatt másfélszeresére ugrott a liszt ára, de jóval többet kell fizetni a boltokban zöldségért, a gyümölcsért, a tojásért, a kenyérért és tejért is. Ez mind átlag feletti áremelkedés - mondta az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezető-helyettese. Mináry Borbála közlése szerint csak az utóbbi egy hónapban az átlagos 0,8 százalék helyett további két százalékkal drágultak az élelmiszerek.

Szeptemberhez képest nagyobb mértékben emelkedtek az élelmiszerárak októberben - mondta el az InfoRádiónak a KSH főosztályvezető-helyettese. 2006 októberéhez viszonyítva már 11,6 százalékos a növekedés - ez szintén jóval átlag fölötti, hiszen éves átlagos áremelkedés 6,7 százalék volt - tette hozzá Mináry Borbála.

Októberben az étolaj 7,7, a liszt több mint 7 százalékkal drágult, míg tojás és a tej ára 4,6 százalékkal emelkedett. A kenyér és a péksütemény ára 2-3 százalékkal lett magasabb.

Vannak olyan termékkörök, amelyeknek az ára drasztikusan megnőtt az elmúlt egy évben. Legerőteljesebben a liszt ára drágult: közel 55 százalékkal.

A szeszesitalok és a dohányáruk ára egy éve alatt 5,3 százalékkal emelkedett, utóbbié jelentősebben, 6,9 százalékkal.

Kisebb forgalom

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádióban elmondta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az árak emelkedése miatt az utóbbi hónapokban visszaesett az élelmiszerboltok forgalma.

Vámos György arra számít, hogy egyes termékcsoportok esetében tartósan fennmaradhat a magasabb árszint.

Az áremelkedés tendenciájáról az Élelmiszerfeldolgozók Szövetségének elnöke azt mondta: az emelkedés üteme mérséklődik ugyan, de a drágulás a következő két-három évben folytatódik.

Az okok között Boródi Attila megemlítette a világ számos térségében kedvezőtlen időjárást, az élelmiszerfogyasztás növekedését Kínában, Indiában és a szovjet utódállamokba, valamint a bio-üzemanyagok előállításának nyersanyagigényét. Magyarországon ezekhez hozzáadódik az energia árának emelkedése is.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×