eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Kötbér nincs, csak aszfalt nélküli út: kis magyar valóság Borsodban

Hétfőn kellett volna befejezni a 37-es főút Sárospatak és Sátoraljaújhely közötti szakaszának felújítását, de az aszfaltozás elmaradt. A Magyar Közút Kht. szóvivője szerint azért, mert túl korán leesett a hó. A szóvivő a csúszásban semmi kivetnivalót nem lát, sőt, úgy véli, a viszontagságos időjárás miatt kötbérrel sem tartoznak. Sátoraljaújhely polgármestere úgy látja: ami az 6 kilométeres útszakasszal történik, az a kis magyar valóság.

Hat kilométer. Mindössze ekkora szakaszon kellene felújítani a két borsodi város, Sárospatak és Sátoraljaújhely közötti útszakaszt. A településeket a 37-es út köti össze, amelynek felújítása több mint tíz éve borzolja a helyiek idegeit.

A kísérleti anyag nem vált be

Az út karbantartását több mint tíz éve kezdték el, akkor azonban a felújításhoz egy kísérleti anyagot használtak. Ez azonban nem vált be - mondta az InfoRádióban Sátoraljaújhely polgármestere.

Nagyjából két évvel ezelőtt megint hozzá kellett nyúlni a burkolathoz, a rekonstrukció azonban tavaly év elején egyszerűen félbe maradt - panaszolta Szabosvölgyi Péter.

A kátyús útról az aszfaltot lemarták, helyére azonban nem került új réteg, csupán az elválasztó csíkokat festették fel az útkarbantartók.

A helyiek aztán félpályás útlezárást tartottak és aláírásokat gyűjtöttek, vezetőik pedig felkeresték a közlekedési tárcát.

Mindennek hatására az építés folytatódott, most azonban a tél beköszönte gördített akadályt az út befejezése elé, csaknem másfél kilométer még mindig nincs újraaszfaltozva.

A polgármester most attól tart, hogy ha az évek óta húzódó munkát a novemberi hidegben végzik el az útkarbantartók, akkor csaknem fél év múlva ismét elölről kezdhetik az egészet, fagyban ugyanis szerinte nem lehet aszfaltozni.

A kivitelező nem hibás, csak az időjárás

Az út utolsó, másfél kilométeres szakaszával hétfőn kellett volna végezni, a korán jött havazás azonban megakadályozta a munkát.

A Magyar Közút Kht. szóvivője szerint ők mindezért nem hibáztathatók, csak az időjárás. Épp ezért szerinte kötbérrel sem tartoznak, mivel a csúszás nem nekik róható fel, hiszen a havat nem ők "eregették".

A szerződés szerinti kötbér összegéről Szőnyi Zsolt nem adott felvilágosítást.

Hogy az építkezés tavaly miért maradt félbe, azt felelte: a kivitelezéshez uniós forrásokra pályáztak, ez pedig elhúzódott.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×