Feketemunkást vittek el Kóka épülő villájából

InfoRádió / MTI
2007. november 10. 20:15
Rendőrök vittek el egy feketemunkást Kóka János gazdasági miniszter, SZDSZ-pártelnök épülő villájából szombaton, miután a munkaügyi ellenőrzés során kiderült, hogy a férfi körözés alatt áll - közölte az Index.hu internetes újság.

A cikk szerint a munkaügyi ellenőrök találtak be nem jelentett alkalmazottat és több román állampolgárságú munkásról is kiderült, hogy szerződés nélkül dolgoztak a Normafa utcában.

Az Index.hu úgy tudja, hogy a feljelentést a szomszédok tették, akikkel a gazdasági miniszter a szennyvízcsatorna építése miatt szeptember óta csatázik, mert a politikus a szennyvízcsatornát - nem akarta költséges technológiával hegynek felfele vezetni - az alsó szomszédok belterületi bekötőútját felásva tudja csak rákötni a közművezetékre.

Az internetes lap hozzáteszi: Kóka János 2003 óta tulajdonosa egy cégen keresztül a Normafa utcától induló több mint 4000 négyzetméteres, erdővel borított teleknek.

Az MTI szombaton telefon többször is kereste Kóka Jánost, akit nem tudott elérni, helyette az SZDSZ sajtóosztálya reagált.

Kóka János nem felelős, ha a kivitelező alvállalkozói szabálytalanságokat követtek el. Örülünk, hogy a munkaügyi hatóságok végezték a dolgukat és, ha szabálytalanságot találtak, akkor a hatályban lévő jogszabályok szerint járnak és járjanak el - közölte az SZDSZ sajtóosztálya.

A kivitelezést megrendelő cég a lehető legkörültekintőbben járt el és a szokásosnál is több jogi garanciát követelt meg a szerződésben, hogy a kivitelező csak bejelentett munkaerővel és a munkajogi szabályoknak megfelelően dolgozik az épületen - tették hozzá.

Véleményük szerint amiatt, hogy a kivitelező ezt hogyan tudta érvényesíteni, semmilyen közvetett vagy közvetlen felelősség sem terheli a megrendelőt, sem a pártelnököt.

A sajtóosztály azt is közölte, hogy a politikus semmiféle kapcsolatban nem állt és nem áll egyik munkavállalóval sem. A kivitelezővel is csak egy olyan cég szerződött, amelynek Kóka János tulajdonosa.

Közölték, hogy az építtető cég szombaton felszólította a fővállalkozót, hogy a szerződésben leírtak szerint járjon el, így tartson be minden munkajogi szabályt.

A sajtóosztályon azt is elmondták, hogy nincs szükség a szerződés felülvizsgálatára, mert az csak a jogszabályok teljes betartásával teljesíthető.