eur:
395.07
usd:
365.52
bux:
65379.62
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A közjegyzők is kimondhatnák a válást - lapszemle

A közjegyzők is felbonthatnák a házasságokat az új polgári törvénykönyv tervezete szerint - írja a Népszabadság. A frigy felbontására jelenleg kizárólag a bíróságok jogosultak. A bontóperes eljárás egyszerűsítését a közjegyzők javasolták.

A közjegyzők is felbonthatják majd a házasságokat az új polgári törvénykönyv tervezete szerint - írja a Népszabadság. A kódexről még folyik a közigazgatási egyeztetés, így legalább egy évet kell várni ahhoz, hogy a jelenleginél egyszerűbb és gyorsabb eljárásban mondhassuk ki a nemet.

A Magyarországon évente átlagosan megkötött 43-46 ezer házasság több mint fele válással végződik. A frigy felbontására jelenleg kizárólag a bíróságok jogosultak. A bontóperes eljárás egyszerűsítését a közjegyzők javasolták - tudta meg a napilap Parti Tamástól, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szóvivőjétől.

Az MSZP vagyonvédelmi szekciójának vezetője, Kövecses Gábor az egyik gyanúsítottja egy több mint egy évre visszanyúló, több száz millió forintos csalási ügynek - írja a Magyar Nemzet. A hét fős csoport hamis papírokkal próbált meg hitelhez jutni, majd nem létező tartozásokat próbált bankoknak eladni.

A tisztviselő rendőrségi vallomásában úgy fogalmazott: az ő feladata az volt, hogy kiépítse a banki kapcsolatokat. A napilapnak a szocialista párt sajtóosztályán elmondták: eddig nem indult Kövecses Gábor ellen fegyelmi vagy etikai eljárás.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×