eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Kóka: népszerűségvesztés árán is kitartunk a reformok mellett

Az SZDSZ-nek jelentős népszerűségvesztés árán is ki kell tartania a reformok mellett - mondta Kóka János a Liberalizmus a XXI. század elején című budapesti konferencián.

"Azt a tévhitet szerettem volna eloszlatni, hogy Európában és Magyarországon már nincs igazán szükség liberalizmusra, hiszen a liberalizmus a XXI. századra már megtette a feladatát. A legfontosabb értékek beépültek minden alkotmányos és demokratikus párt programjába" - hangsúlyozta az SZDSZ elnöke.

A politikus szerint éppen az a konferencia egyik nagyon fontos következtetése, hogy amikor megjelennek Kelet-Közép-Európában olyan politikai erők, amelyek az államot növeszteni, a versenyt korlátozni, a polgárokat pedig a vallásuk, politikai meggyőződésük, vagy bármely egyéb orientációjuk alapján diszkriminálni akarják, akkor szükség van a határozott liberális helytállásra.

Mint mondta, a nagy néppártok közül sokan feladták az elvszerű politizálást, de ezt az SZDSZ nem teheti meg.

"Nekünk jelentős népszerűségvesztés árán is a piaci verseny, az öngondoskodás, a rászorultság alapú szolidaritás, a szabadság, a felelősségvállalás pártján kell állnunk" - mondta a pártelnök, aki hozzátette, hogy az SZDSZ ki fog állni a reformok programja mellett.

A Szabad Demokraták Szövetsége egységes a reformok továbbvitelének szándékában. A következő két-három évben egyértelmű a feladat, végre kell hajtani a kormányprogramot, azon belül végrehajtani a liberális tárcák programját. A következő mérőpontok 2009-ben és 2010-ben lesznek. Hibát követnénk el, ha addig a népszerűségi előrejelzések vezetnének minket - ezt már a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón mondta Kóka János az MTI kérdésére.

"A rossz úgyis eljön magától, minek siettetni. Nem azon gondolkodom, hogy mi van akkor, ha nem tudunk megállapodni, hanem hogyan tudnánk megállapodni. Nincsen okom feltételezni, hogy a szocialisták ne fogadnák el a költségvetés átalakításának szükségességét" - válaszolta arra a politikus arra a kérdésre, hogy ok-e a koalícióból való kilépésre, ha januárban nem tudnak megállapodni az adórendszerről a szocialistákkal.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×