eur:
394.5
usd:
365.27
bux:
65461.77
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A gyermekek már a keresztrejtvényekben is a kábítószerekkel találkoznak

Kábítószerrel kapcsolatos kérdést tett fel gyermek olvasóinak az egyik képregényújság. A gyermekeknek egy hárombetűs kábítószert kellett kitalálniuk, a megfejtés az LSD volt. A lap kiadója elismerte, hogy a keresztrejtvényt senki sem nézte át, mielőtt bekerült volna a lapba.

A Garfield Magazin legutóbbi számában az egyértelműen gyerekeknek szánt keresztrejtvényben az egyik kérdés egy kábítószerre vonatkozik, a megfejtés pedig az LSD volt.

A lap kiadója, Zselinszky Tibor nem tudott arról, hogy ilyen kérdés is szerepel az újságban, és sajnálja, hogy nem nézték át a keresztrejtvényt, mielőtt az a lapba került volna.

Mint mondta, a keresztrejtvényeket egy külsős munkatárs készíti, és azok anélkül kerülnek be az újságba, hogy előzetesen bárki megfejtené azt a szerkesztők közül.

A konkrét ügy kapcsán azonban azt mondta: a Garfield átlagos olvasói 13,9 évesek, akik szerinte már tisztában vannak a kábítószerek típusaival.

De jót tesz-e a gyermekeknek, ha már kis korban ismereteket szereznek a kábítószerekről? Az InfoRádió által megkérdezett gyermekpszichológus szerint nem, hiszen egy idő után csúfolódás tárgya lehet az, aki semmit sem tud ezekről, vagy aki esetleg nem próbálta ki a kábítószereket.

Rámutatott azonban, hogy napjaink 13-14 éves korosztálya tájékozottabb ebben a kérdésben, mint sok felnőtt.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×