Szocialista-fideszes csörte az egészségbizosításról

InfoRádió / MTI
2007. november 6. 20:35
Az MSZP több módosító indítványt is benyújt majd az egészségbiztosítási törvénytervezethez, míg a Fidesz egyet sem.

A III. Konszenzus az egészségügyért címmel Gödön rendezett konferencia kerekasztal-beszélgetésen a szocialista Vojnik Mária kifejtette: változtatni szeretnének az Egészségbiztosítási Alap egy részének fejkvóta alapú elosztásán, és módosítanának a várólistákon, a menedzsmentjogokon és az osztalékkal összefüggő előírásokon.

Az utóbbi két területről szólva röviden annyit mondott: a benyújtott törvényjavaslatban nem tükröződik, hogy a kisebbségi tulajdonos a tulajdoni részarányában gyakorolhat jogokat, az osztalék mértékét pedig nem a fejkvótából kellene számítani.

A fideszes Mikola István a fórumon kategorikusan kijelentette: az ellenzéki párt azért nem nyújt be módosító indítványokat a törvényjavaslathoz, mert szerintük az új egészségbiztosítási rendszer a szolidaritás szétzilálásához vezet.

Az ellenzéki politikus megismételte azt a korábban már többször hangoztatott álláspontot, hogy a javaslatot vissza kell vonni.