Kártérítési per indult az ugrálóváras tragédia kapcsán

Infostart
2007. november 6. 06:50
Ötmillió forintos kártérítést követel annak a kisfiúnak a családja, aki egy pestszentlőrinci majális után vesztette életét, ahol a heves szél felkapott egy ugrálóvárat. A balesetnek több sérültje is volt. Az elsődleges szakértői vélemény szerint a játékot nem rögzítették megfelelően, ezért következett be a tragédia. Most tízen indítottak pert a főszervező cég és annak alvállalkozója ellen.

Kártérítési pert indítottak a majálist szervező és az azt lebonyolító cég ellen azok a családok, amelyek gyermekei megsérültek a pestszentlőrinci balesetben - mondta az InfoRádiónak Hantos Ádám ügyvéd. Egy kisfiú két nappal később belehalt sérüléseibe.

A pertársaság egyelőre ötmillió forintot követel a cégektől, ha azonban a közbeeső ítélet nekik kedvez, akkor az összeget megemelik - tette hozzá a jogi képviselő, aki szerint a reális összeg 15 millió forint.

Az első tárgyalást az ügyben november 19-én tartják majd, ekkorra már elkészülhet az az igazságügyi statikai szakvélemény is, amely megállapíthatja, hogy ha megfelelően rögzítették volna az ugrálóvárat a talajhoz, megelőzhető lett volna-e a tragédia - közölte Hantos Ádám.

Hanganyag: Kálló Izabella


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást