eur:
394.2
usd:
370.93
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Fény derült Horváth Ágnes rózsaszín retiküljének titkára

Az Egészségügyi Minisztérium szerint azért volt rózsaszín retikül Afganisztánban Horváth Ágnesnél, mert a tárcavezető meglátogatta afgán minisztertársát és a nőügyi minisztert. "Az ilyen találkozók a protokollnak megfelelő kosztümös megjelenést tettek szükségessé" - fogalmazott a tárca közleménye.

A Fidesz országgyűlési frakciója kedden közölte: aggályosnak tartja, hogy Horváth Ágnes egészségügyi minisztert hivatalos afganisztáni látogatására férje is elkísérte.

Fidesz: felelőtlenség a "rózsaszín retikül"

Csampa Zsolt ellenzéki képviselő szerint Horváth Ágnes Afganisztánban tanúsított magatartása biztonsági okokból szintén aggályos volt. A fideszes honatya úgy vélte: felelőtlenség műveleti területen repeszálló mellény mellett "rózsaszín retikült" viselni, mert így célponttá válhat.

Afgán kórház magyar közpénzből

Közleményében az Egészségügyi Miniszterium hangsúlyozta: Horváth Ágnes Afganisztánban a magyar adófizetők pénzén létesülő kórház alapkövét tette le.

Az utat szervező Honvédelmi Minisztérium jelezte, hogy a minisztert egy fő kísérheti el. Az egészségügyi miniszter, ahogy arra korábban már volt példa, a férjét kérte, hogy az útra kísérje el.

Míg korábban ilyen esetben az útiköltségeket természetesen a miniszter férje fedezte, ebben az esetben erre nem volt mód, mert nem merültek fel többletköltségek.

Semmibe nem került a miniszter férje?

A delegáció nem polgári, hanem katonai géppel utazott, ahol nincs mód jegyvásárlásra. A miniszter és a férje a táborban konténerben lakott, így ott sem merültek fel többletköltségek. A delegáció végig csapatban mozgott, így a szállítás sem került többe és nem jelentett többlet feladatot.

Ráadásul a miniszter férje nem a kereten felül utazott, hanem része volt az eredetileg megállapított létszámnak - hangsúlyozta a minisztérium közleménye, amely "komolytalannak" és "a kint szolgáló katonák szakértelmét megkérdőjelezőnek" nevezte a Fidesz állítását, mely szerint a miniszter öltözéke biztonsági kockázatot jelentett volna.

A rózsaszín retikül titka

"Ha így lett volna, akkor a katonák lettek volna az elsők, akik a minisztert figyelmeztetik" - áll a közleményben, amely elárulja: retikül azért volt a miniszternél, mert látogatást tett az afgán minisztertársánál, valamint a nőügyi miniszternél, és az ilyen találkozók a protokollnak megfelelő kosztümös megjelenést tettek szükségessé.

Az Egészségügyi Minisztérium hangsúlyozza: Horváth Ágnes "nem luxusutazáson vett részt a Bahamákon, hanem egy kényelmesnek és pihentetőnek nem nevezhető, három napos úton Afganisztánban, amelyből kettőt a repülés tett ki, ahol nem szállodában lakott, hanem konténerben és a férje jelenléte nem jelentett sem többletkiadást, sem nagyobb kockázatot".

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×