Herényi nem látja a hastánc végét

InfoRádió / MTI
2007. november 5. 14:44
Politikai hastáncnak, kalandorpolitikának nevezte Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője az SZDSZ magatartását napirend előtti felszólalásában, az Országgyűlésben.

A kisebbik koalíciós partner olyan politikai hastáncot jár, aminek nem látjuk a végét - mondta a demokrata fórum politikusa.

Herényi Károly azért bírálta a liberális párt magatartását, mert előbb javaslatokat tett az adócsökkentéssel és a költségvetés módosításával kapcsolatosan, majd visszavonta azokat.

"A koalíciós SZDSZ egyet riszál jobbra, egyet balra. A jobbra riszálás ára hetvenmilliárd forint, a balra riszálásé pedig ötmilliárd" - mondta Herényi Károly.

A politikus emlékeztetett: az utóbbi napok sajtóhírei arról szóltak, hogy a kisebbik koalíciós párt akár a Fidesszel is hajlandó koalíciót kötni.

Az MDF frakcióvezetője szerint az SZDSZ kezdeményezéseitől nem fog emelkedni a párt népszerűsége. Mint hozzátette, a liberális párt "játékára rámehet az ország".

Arra kérte az SZDSZ-t, "játsszon tiszta lapokkal" és felelőtlen ígéretekkel ne veszélyeztesse az euró bevezetését.

Herényi Károly megjegyezte: ha a kisebbik koalíciós párt szerint van mozgástér a költségvetésben, akkor azt fordítsa az örökösödési illeték megszüntetésére.