eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Átadták a Mindszenty Emlékérmeket

A Parlamentben átadták a Mindszenty Emlékérmet. Az elismerést Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője és Tunyogi Csapó Gábor író vehette át.

Délben a budavári Mátyás templomban szentmisét, majd ökumenikus istentiszteletet tartottak a 1956-os forradalomban elesettek és a megtorlás áldozatainak emlékére.

Állami rendezvényt tartanak a Hősök terén is, amelynek záróünnepsége vasárnap este hét órakor lesz.

A rendezvényen a köztársasági elnök mellett Gyurcsány Ferenc kormányfő és más közjogi méltóságok is részt vesznek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az állami ünnepségekkel együtt tizenkét területfoglalási bejelentést kapott a rendőrség a fővárosban.

A hivatalos megemlékezések mellett pártok, civil szervezetek rendezvényei és demonstrációk is várhatók. A Budapesti Rendőr-főkapitányság valamennyi bejelentést tudomásul vette és közlése szerint nincs információja arról, hogy a rendezvényeket bármely szélsőséges csoport meg akarná zavarni.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×