eur:
394.11
usd:
365.28
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ingatlanpanamával vádolja a Fidesz a pénzügyminisztert

Alkalmatlannak tartja feladata ellátására a Fidesz a pénzügyminisztert, mert - a párt szerint - Veres János engedélyével jóval áron alul adták el az MSZP székháza melletti épületet.

Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője az InfoRádióban azt mondta: a kincstár tulajdonában lévő, Köztársaság téri ingatlant tavaly a pénzügyminiszter döntése alapján, 370 millió forintért eladták a Horizont Zrt.-nek, amelyben tulajdonrésze volt a szocialista székházat működtető kft.-nek, majd a két épületet együtt vette meg egy írországi társaság.

Balsai István szerint az 1,6 milliárd forintos vételárból 700 milliót kapott a Horizont Zrt., vagyis csaknem dupla annyit, mint amennyiért egy évvel azelőtt megvette. A képviselő hozzátette: a Fidesz vizsgálatot követel az ügyben.

Az MSZP szóvivője az InfoRádiónak azt mondta: megfontolják, hogy jó hírnevük megsértése miatt pert indítanak a Fidesz ellen, mert az ellenzéki párt már másodszor rágalmazta meg a szocialistákat.

Nyakó István szerint az MSZP nem érintett az ügyben, mert nem a székházról, hanem egy szomszédos épületről van szó.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×