Marad a 20 és 5 százalékos áfakulcs

InfoRádió / MTI
2007. október 16. 11:40
Megkezdte az Országgyűlés az áfáról szóló törvényjavaslat általános vitáját. A pénzügyi államtitkár expozéjában kijelentette: maradnak a jelenlegi 20 és 5 százalékos áfakulcsok.

A Pénzügyminisztérium államtitkára expozéjában úgy fogalmazott: a benyújtott áfa-javaslat eleget tesz Magyarország jogharmonizációs kötelezettségének és a kormány szándékai szerint a fekete- és szürkegazdaság visszaszorítását szolgálja.

Tátrai Miklós elmondta: a javaslat alapján nem változnak az áfakulcsok, az általános kulcs továbbra is 20 százalék, a kedvezményes mérték 5 százalék marad.

Változatlan marad az egyes áruk, szolgáltatások áfakulcsok alá való besorolása is, az egyszerűsítés, az adminisztratív terhek csökkentése valamint az adócsalás visszaszorítása érdekében ugyanakkor számos módosítás lesz.

Az államtitkár a kedvező változások között említette, hogy az alanyi adómentesség értékhatára 4 millióról 5 millió forintra emelkedik. A csoportos adóalanyiság kiterjesztése az államtitkár szerint jelentősen csökkenti az adminisztrációs terheket.

Kedvező változás, hogy a csoportba tartozó tagoknak ezután nem kell saját bevallást készíteniük, a csoport vallja be és fizeti meg az adót. Egyszerűsödnek a számlázási szabályok: lehetővé válik a gyűjtőszámlázás, egyszerűsödik a helyesbítő számla.

Pártreakciók

Az MSZP vezérszónoka szerint az új áfatörvény az egyszerűsítés, a gazdaság fehérítése és az adminisztrációs terhek csökkentése jegyében fogant egységes joganyag.

Kékesí Tibor kijelentette: a törvény nemcsak az Európai Unió által igényelt jogharmonizációt szolgálja, de a versenyképesség javítását is.

A Fidesz vezérszónoka szerint a törvényjavaslat alapvető hiányossága, hogy sem a makrogazdaság, sem a mikrogazdaság szintjén nem készült hatásvizsgálat.

Dancsó József felvetette: a jövő évre tervezett áfabevétel 7,9 százalékkal több az idei évben vártnál, miközben az infláció tervezett mértéke 4,5 százalék, a végső fogyasztás pedig várhatóan stagnál. Az ellenzéki párt nem támogatja a törvényjavaslatot - jelezte a Fidesz vezérszónoka.