Az SZDSZ nemet mond az MSZP-frakció és a kormányfő népszavazási javaslatára

InfoRádió / MTI
2007. október 14. 16:46
Az SZDSZ országgyűlési képviselői nem fogják aláírni a kormányfő, illetve az MSZP-frakció népszavazási kezdeményezését, és az SZDSZ-frakció nem voksol a népszavazás megtartására - jelentette be Kóka János, a szabad demokraták elnöke a párt Országos Tanácsának vasárnapi ülése után.

Az SZDSZ Országos Tanácsa nem támogatja a miniszterelnök népszavazási elképzelését, hanem SZDSZ ügyvivői testülete és a frakció álláspontjával egyetértve azt szorgalmazza, hogy ötpárti tárgyalásokon állapodjanak meg a közélet tisztaságáért tett javaslatokról - közölte az SZDSZ elnöke.

Kóka János korábbi álláspontját megismételve hangsúlyozta, nem támogatják Gyurcsány Ferenc
népszavazási elképzelését, mivel nem lehet lejáratni a népszavazás intézményét; az nem arra való, hogy a parlament helyett biztassák döntésre az embereket.

A Országos Tanács támogatja ugyanakkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a politika megtisztítására tett javaslatait, hiszen azok tartalmával egyetért - közölte a pártelnök.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke szombaton jelentette be az MSZP-frakció ülése után, hogy a szocialista képviselőcsoport hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a politika megtisztulását célzó javaslatait, és ezzel egy időben népszavazást kezdeményez.

Elmondta: a javaslatok közé nyolcadik pontként felvették a Fidesznek azt kezdeményezését, hogy tegyék átláthatóvá a kormánytagok vagyonosodását.

A miniszterelnök hozzátette: ha az öt parlamenti párt meg tud állapodni, akkor visszavonják népszavazási kezdeményezésüket.