Fővárosi tüntetésre készül a HÖOK

InfoRádió / MTI
2007. október 6. 15:04
Demonstrációt szervez a fővárosban október közepén a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, ha az oktatási tárca nem fogadja el a tandíj ügyében megfogalmazott javaslatukat.

A szervezet elnöke a HÖOK veszprémi közgyűulésének szünetében hangsúlyozta: olyan rendszert szeretnének, amelyben a tehetséges diákok mindenképpen bekerülnek a felsőoktatásba, vagyis nem az anyagi helyzeten, hanem a tehetségen múlik a felvétel.

Miskolczi Norbert kiemelte: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szerint is fontos, hogy a hallgatók szerepet vállaljanak az intézmények finanszírozásában.

A javaslatcsomagot a tájékoztatón átadták Manherz Károlynak, az oktatási tárca szakállamtitkárának. A hallgatói szervezet indítványa szerint az államilag támogatott képzésben résztvevő diák az egységes tandíj helyett, azok után a kreditek után fizetné ki normatíva 3-5 százalékának megfelelő összeget, amelyeket nem teljesített.