A polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az illetékesek kivizsgálják, igazak-e Pokorni Zoltán telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos kijelentései. Szilvásy György hozzátette: a telefonbeszélgetések rögzítése és tárolása törvénytelen, ha a Fidesz-kormány alatt ez volt a gyakorlat, akkor az magát a pártot minősíti.
A miniszter azt is közölte, hogy nem fenyegette meg Topolánszky Ákost, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium egykori helyettes államtitkárát, így nem igaz Pokorni Zoltánnak az az állítása, hogy ő fenyegetett volna, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket a Fidesz politikusa ellen.
Egy kérdés kapcsán Szilvásy György azt mondta, nem tartja korrektnek, hogy anélkül interpretálja kettejük beszélgetését, hogy Topolánszky Ákos tudna róla. Hozzátette: nem akar ellenséges viszonyba kerülni a volt helyettes államtitkárral, akit azért hívott fel, hogy tisztázza: valóban olyan dolgokat mondott-e, amelyek a sajtóban nyilatkozatában megjelentek.
Egy másik kérdésre válaszolva a miniszter leszögezte: nem kíván lemondani.