A külképviselet által ismertetett állásfoglalásban a magyar Külügyminisztérium a szlovák parlamentben csütörtökön elfogadott határozatra reagált.
"A magyar kormány nem tud egyetérteni azzal a szemlélettel, amely megerősíti a Benes-dekrétumok, köztük a kollektív bűnösség szellemében fogant, és egyes népcsoportok ellen alkalmazott elemek érvényességét" - szerepel többek között a magyar állásfoglalásban.
Az ügyben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken telefonon hívta fel szlovák partnerét, Robert Ficót.
A magyar kormányfő hangsúlyozta: Budapest az Európai Unió és a jószomszédi kapcsolatok elveivel ellentétesnek tartja a szlovák parlament határozatát, amely megerősítette a Benes-dekrétumok érinthetetlenségét. Robert Fico belpolitikai okokkal magyarázta a pozsonyi parlament döntését.
A szlovák parlament csütörtökön határozatban szentesítette a felvidéki magyarok és a németek II. világháború utáni meghurcoltatását törvényesítő Benes-dekrétumok érinthetetlenségét.
A kormányhoz tartozó nacionalista erő, a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) indítványa nyomán immár megerősített dekrétumok alapján az akkori Csehszlovákiában a magyarokat és a németeket megfosztották állampolgárságuktól, kitelepítették, csehországi kényszermunkára hurcolták el őket, mindezt a kollektív bűnösség elve alapján, amely elv az Európai Unió számára deklaráltan elfogadhatatlan.
Slota pártja a szlovák parlamenti pártok erőteljes támogatásával - a Magyar Koalíció Pártja (MKP) ellenszavazatai mellett - érte el a dekrétumok érinthetetlenségének törvényesített védelmét.