Hagyó: "Nem volt teljesen szabályos az útfelújítási támogatások felhasználása"

Infostart
2007. szeptember 20. 13:14
Több vizsgálat is folyik a budapesti útfelújítások állami támogatásának felhasználása ügyében, mert a pályázatokban megjelölt úthossznál számos esetben rövidebb utat újított fel a főváros. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes az InfoRádiónak elmondta: egyes pályázatoknál előfordult, hogy csak a fele útszakaszt javították ki a teljes szakaszra kapott pénzből, de az így felszabaduló összeget másik út felújítására tudták költeni. A politikus elismerte, hogy az eljárás nem volt teljesen szabályos, ezért a pályázati rendszer felülvizsgálatát kezdeményezték.

Összességében négy százalékos eltérés van az államilag támogatott budapesti útfelújításokban tervezett és a végrehajtott munkák adatai között - mondta az InfoRádiónak Hagyó Miklós.

A főpolgármester-helyettes kifejtette, hogy a pályázatokban megjelölt útszakasznál számos esetben rövidebb utat újított fel a főváros, és szembetűnő lehet a különbség, de volt olyan is, hogy hosszabb szakaszon folytak a munkák. Az egyik útszakasz után fennmaradó összeget a másik szakasz felújítására költötték - közölte.

A politikus elismerte, hogy a forrásokat nem lehet átcsoportosítani. Demszky Gábor főpolgármester már tavaly jelezte, hogy anomália lehet a pályázatok ügyében - tette hozzá.

Hagyó Miklós közölte: azt javasolják a kormánynak és a közép-magyarországi régiónak, hogy vizsgálják felül és tegyék átláthatóbbá a pályázati rendszereket, mert tíz települést fenyegetett annak a veszélye, hogy vissza kell fizetni a támogatást.

Hanganyag: Tenczer Gábor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást