Elfogadták a nemzetpolitikai stratégiát

Infostart
2007. szeptember 14. 14:29
Elfogadta az Országgyűlés elnöke által előterjesztett nemzetpolitikai stratégiát a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma. Szili Katalin elmondta: a tervezet alapján a határon túli magyar közösségek brüsszeli lobbiirodája is létrejön.

A szocialista politikus korábban úgy vélte: a vitaanyag - amely a fejlesztéspolitkára helyezi a hangsúlyt - egy új nemzetpolitikai törvény alapja lehet.

Szili Katalin hangsúlyozta: a jogszabály hosszú távon és átláthatóan biztosíthatná a nemzetpolitikai intézményrendszer hátterét.

A tanácskozáson a Miniszterelnöki Hivatal vezetője arról beszélt, hogy az új magyar nemzetpolitika középpontjában a modernizáció és a fejlesztés áll.

Kiss Péter azt mondta: a Szülőföld Alapból ősszel 1,2 milliárd forintot osztanak szét ezekre a célokra.

A kancelláriaminiszter azt is hangsúlyozta: a kormány továbbra is támogatja a határon túli magyarok közösségi autonómiatörekvéseit, de felhívta a figyelmet arra, hogy az erről szóló döntéseket az adott közösségeknek és a szomszédos kormányoknak kell meghozniuk.

Határon túli reagálások

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetsége elnöke szerint a schengeni csatlakozás vasfüggönyt húz a magyar-ukrán határra. Kovács Miklós a nemzetpolitikai stratégiáról azt mondta: ez üdvözítő lehet, ha lesz is belőle törvény.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke elmondta: bár az új nemzetpolitikai stratégia két célkitűzése az identitásmegőrzés és a fejlesztés, de óvatosan kell kezelni a két szempontot, azok ugyanis egymás rovására mehetnek.

Markó Béla az InfoRádiónak elmondta: reális veszélye van annak, hogy a novemberi európai parlamenti választáson nem jut erdélyi magyar képviselő a brüsszeli törvényhozásba.

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja szerint a Felvidék három legnagyobb kihívása a népességfogyás, a globalizáció és az elvándorlás.

Csáky Pál a nemzetpolitikai stratégia kapcsán azt mondta: a vajdasági és a kárpátaljai magyarok ezután komplikáltabb helyzetbe kerülhetnek.

Az Európai Parlament néppárti képviselője szerint a magyar kormánynak meg kell oldania, hogy a január elsejétől schengeni határokon kívül maradó magyarok ne távolodjanak el az anyaországtól.

Gál Kinga az InfoRádiónak elmondta: továbbra is megoldás lehet a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárság.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gál Kinga
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Markó Béla
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kovács Miklós
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Csáky Pál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást