Kóthay László közölte, hogy az áradás a lakosságot nem veszélyezteti majd, a rakpart lezárása csak a közlekedés szempontjából okoz majd kellemetlenséget a budapestieknek.
Az elmúlt napokban a Duna Ausztriában lévő vízgyűjtő területén szokatlanul sok csapadék hullott, ezért várhatóan másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelnek el az illetékesek Magyarországon.
Korompai András, a Környzetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetője az InfoRádióban azt mondta: a Dunán már elsőfokú árvízvédelmi készültség lépett érvénybe, a Lajtán és a Rábán várhatóan a hét végén rendelnek el készültséget.
A szakemberek egyelőre nem számítanak a tavalyihoz hasonló nagyságú árvízre.
Súlyos árvizek nyugati szomszédunknál
Ausztria több részén súlyos árvizeket okozott az elmúlt napok esős időjárása.
Több folyó kilépett a medréből és elárasztotta az alacsonyabban lévő területeket, Alsó- és Felső-Ausztriában számos út járhatatlanná vált.
Az osztrák főváros közelében, Klosterneuburgnál a Duna elárasztotta a partot, a szakemberek szerint a folyó alsó-ausztriai szakaszán húszéves rekordot dönthet a vízállás.
Stájerországban, Karintiában és Salzburg tartományban fennakadásokat okozott a közlekedésben a folyók megáradása.