A Fidesz szerint a kormány alkalmatlanságát állapította meg az Állami Számvevőszék a 2006-os költségvetéséről szóló jelentésében.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke úgy vélte: az elmúlt tíz évben nem volt példa arra, hogy az ÁSZ ennyire súlyos kritikát fogalmazzon meg a költségvetéssel összefüggésben.
A volt pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az Állami Számvevőszék jelentése szerint a kormány nem tud keresztül vinni egy szabályalapú költségvetést, ami az ellenzéki politikus szerint azt jelenti, hogy a kabinet képtelen irányítani az ország ügyeit.
A politikus hangsúlyozta: az ÁPV Zrt.-vel összefüggő ÁSZ-jelentés is kirívó szabálytalanságokat állapított meg, ezért az ügyben vizsgálatot kezdeményeznek, annak lezárultáig pedig a privatizációs tranzakciók felfüggesztését szorgalmazzák.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag