Több mint 500 esetben indított eljárást a rendőrség színesfémlopás miatt az év első felében. A rendőrség munkaértekezletet tartott, amelyen több színesfém-kereskedő is részt vett.
A színesfémtolvajok ellen már 1990 óta küzd a rendőrség. A legtöbbször a közterületen elhelyezett műtárgyakat lopják el, de gyakori a különböző vezetékek, vasúti berendezések, elektromos elosztószekrények eltulajdonítása is.
Így a legnagyobb kárt a villamos energia, a gáz- és a vízellátásban résztvevő vállalkozások szenvedik el. Az idei év első felében több mint 500 esetben indított eljárást a rendőrség.
A megbeszélést követően az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztálynak vezetője, Simon Tamás az InfoRádiónak azt mondta: jogszabályváltozást sürgetnek, a kereskedők pedig folyamatos razziákra számíthatnak.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag