A döntés értelmében összevonják a Margit, a Szent János és a Budai Gyermekkórházat; az új intézmény január 1-jétől a Szent János Kórház nevét tartja meg, a másik két intézmény jogutód nélkül megszűnik, és a jövőben telephelyként működik.
A Péterfy Sándor utcai kórház és a Fiumei úti Országos Baleseti Intézet a továbbiakban egy intézményként, Péterfy utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ néven működik tovább.
Egy másik döntés nyomán az Egyesített Szent István és Szent László Kórházhoz csatolják az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Tündérhegyi részlegét.
Közgyűlés: elégséges szolgáltatás
A Fővárosi Közgyűlés javaslatot tett a jövő keddre tervezett BKV-sztrájk idejére érvényes elégséges szolgáltatás mértékére is.
Ez alapján az érvényes menetrendhez képest a reggeli és délutáni csúcsforgalom idején a járatok 90 százaléka, más időszakban pedig 80 százaléka üzemelne.
Közben továbbra sem közeledtek az álláspontok a BKV vezetősége és a szakszervezetek között az idei bérfejlesztésről és az esetleges jövő keddi sztrájk idején a még elégséges szolgáltatásról.
Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetségének alelnöke azt mondta, hogy a Fővárosi Közgyűlés ajánlása nagyon megnehezíti a további tárgyalásokat.
Fidesz: kormányzati cselekvést!
A Fidesz szerint semmilyen ötpárti nyilatkozat vagy elhatárolódás nem pótolja a kormányzati cselekvést a szélsőséges ideológiák ügyében.
Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője azután közölte ezt, hogy Gyurcsány Ferenc szerdán mások mellett a Fidesztől is azt kérte: fejezze ki aggodalmát a szélsőjobb térnyerése, illetve a Magyar Gárda egyenruhája és retorikája miatt.
Korábban Sólyom László államfő elítélte a félelemkeltésre alkalmas rendezvényeket és a félelemmel való manipulációt.
Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke állásfoglalásban úgy fogalmazott: a kormány politikai és kommunikációs hadjáratot indított az egyház ellen, és megpróbálja elterelni a figyelmet a társadalom valós problémáiról.
A Magyarországi Evangélikus Egyház közleményében azt írta: elítélnek minden olyan megnyilvánulást, ami bárkit emberi méltóságában sért, ugyanakkor a kormány felelősségét hangsúlyozták a jelenlegi helyzet kialakulásában.Simor az euróról
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a következő 6-12 hónapban az üzleti szférának, illetve a társadalmi szereplőknek meg kellene vitatniuk az euró bevezetésének lehetőségeit, majd ezután céldátumot kellene kijelölni.
Simor András az Amerikai Kereskedelmi Kamara budapesti rendezvényén hangsúlyozta: ha Magyarország felgyorsítja a konvergenciaprogram megvalósítását, illetve a felzárkózási folyamatot, akkor akár 2011-2012-ben be lehetne vezetni a közös valutát, ez azonban áldozatokat követelne.
Privatizált FHB
Eladta az FHB Jelzálogbank NyRt. többségi tulajdonát az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.
A tájékoztatás szerint összesen 33 millió 10 darab törzsrészvényt értékesítettek nemzetközi és magyar intézményi befektetőknek darabonként 2025 forintért, vagyis összesen csaknem 67 milliárd forintért.
Döntés kartell-ügyben
Jogerősen pert nyert a Gazdasági Versenyhivatal az autópálya-építő cégek kartell ügyében.
A Fővárosi Ítélőtábla határozatában helybenhagyta a Fővárosi Bíróság által tavaly hozott ítéletet, egyben elutasította a felperesek keresetét.
A Gazdasági Versenyhivatal korábban hétmilliárd forintra bírságolt meg öt autópálya-építő céget, mert megállapodtak abban, hogy az egyes társaságok melyik autópálya szakasz kivitelezését szerzik meg.
Abban is megegyeztek, hogy a nyertesek alvállalkozóként bevonják a többieket az összesen 60 kilométeres, bruttó 160 milliárd forintos építkezésbe.
Nő a betegek száma
Zala és Vas megyében már összesen 22 embert kezelnek vírusos agyhártyagyulladás gyanújával.
Ribiczey Pál, a zalaegerszegi megyei kórház fertőző osztályának vezetője elmondta: újabb két beteg jelentkezett náluk, akik szintén forralás nélkül fogyasztottak a Lakhegyről származó, fertőzött kecsketejből.
Szombathelyen továbbra is három fertőzöttet ápolnak agyhártyagyulladás miatt. Elkészült a töltés
Elkészült a Tiszaroffi árvízi tározó fővédvonallal azonos töltésszakasza; a beruházás a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a Tisza mintegy 16 ezer négyzetkilométernyi árterén, csaknem másfél millió ember élet- és vagyonbiztonságát javítja.
Fodor Gábor, a tárca vezetője az átadáson hangsúlyozta: mindent megtesz azért, hogy újra felgyorsuljon a Vásárhelyi terv megvalósítása, amely az elmúlt években lelassult.
Hazajönnek a tűzoltók
Befejezte a munkát a görögországi erdőtüzek oltásában segédkező magyar egység.
A tűzoltócsoport vezetője elmondta: Évia szigetén az összes erdőtüzet elfojtották, az utolsó helyszínen a magyarok fékezték meg a lángokat Zeta település közelében.
Cziva Oszkár az InfoRádióban szólt arról is, hogy a 18 tűzoltóból és egy orvosból álló magyar egység péntek reggel indul haza.
A görögországi erdőtüzekben 64 ember halt meg, a hatóságok szerint a lángokat legtöbbször gyújtogatás okozta.