Hozzátette: észrevételüket jelezték a Pénzügyminisztériumnak, de levelükre még nem kaptak választ.
Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szóvivője tagadta, hogy ok-okozati összefüggés lenne a regisztrációs adó visszaigénylése és a vagyonosodási vizsgálatok között. Bakonyi Ágnes az InfoRádióban elmondta: az APEH-nak nincs nyilvántartása a regisztrációs adót visszaigénylőkről.
Lezárják a Szabadság hidat és az M7-es kivezető részét
Másfél évre lezárják Budapesten a Szabadság hidat a villamosok és a gépjárműforgalom elől augusztus 20-án délután 4 órától - közölte a Fővárosi Önkormányzat közlekedési tanácsnoka. Dancs Gábor az InfoRádióban elmondta: a rekonstrukció ideje alatt kizárólag a gyalogosok használhatják a hidat.
Óriási dugók várhatók keddtől az M7-es autópálya Budapestről kivezető részén is, ugyanis a burkolat-felújítás idejére lezárnak egy öt kilométeres szakaszt. A forgalmat az M1-esre és az M0-ás autóútra terelik. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. közlése szerint az M7-es érintett szakaszát mintegy 270 millió forintból újítják fel; a munkálatok várhatóan szeptember 18-áig tartanak.
Rendőrök őrzik a csömöri bányát
Ezentúl rendőrök őrzik annak az egykori csömöri sóderbányának a bejáratát, ahová a Soroksári úti fegyvergyár bontásából származó hulladékot szállították hónapokon keresztül - közölte a Környezetvédelmi Minisztérium. A Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség már pénteken megtiltotta a további hulladék lerakását, mivel a sitt elhelyezésére nem volt engedélye a szállítónak. Korábban Vella Nándor csömöri alpolgármester az InfoRádióban elmondta: a szállítók a Gödöllői Körzeti Földhivataltól szereztek engedélyt föld, illetve kavics lerakására, ám a hatósági hozzájárulást kijátszva, mintegy 60-80 tonna veszélyes hulladéknak minősülő építési törmeléket vittek a volt bánya területére.
Veszteséggel zárt a Sziget
Becslések szerint mintegy 80 millió forintos veszteséggel zárt az idei Sziget Fesztivál - közölte a program fő szervezője. Gerendai Károly az InfoRádióban elmondta: a látogatók száma, elsősorban a kedvezőtlen időjárás miatt, 15 ezerrel volt kevesebb a tavalyinál, vagyis körülbelül 370 ezer ember látta a helyszínen az idei koncerteket és programokat. Hozzátette: az idén kilépett a rendezvény fő szponzora és az államtól sem kaptak támogatást.Eltávolíthatják a csirkés plakátokat
Eltávolíthatják a sokak felháborodását kiváltó úgynevezett csirkés plakátokat a közterekről. A Magyar Reklámszövetség és az Önszabályozó Reklám Testület közös etikai bizottsága a beérkezett panaszok nyomán úgy döntött, hogy a kifogásolt hirdetést vissza kell vonni. A plakáton, amely az egyik baromfifeldolgozó cég termékeit reklámozza, egy félmeztelen nő látható hátulról. A modell bőrére olyan feliratok kerültek, amelyek a nő testrészeit egy bontásra váró csirke combja, háta és szárnyaként tűntetik fel.
Terrorszervezetté minősítik az iráni Forradalmi Gárdát
Terrorszervezetté minősíti az amerikai kormány az iráni haderő 125 ezer fős elitalakulatát, a Forradalmi Gárdát. A Washington Post című lap értesülései szerint a napokban teszik közzé azt az elnöki utasítást, amelynek révén a Forradalmi Gárda is felkerül a terrorszervezetek listájára. Washington valószínűleg azért döntött így, mert elégedetlen az Irán elleni ENSZ-szankciókkal. A listán eddig csak szélsőséges csoportok, vállalkozások, civil szervezetek és magánemberek szerepeltek, az iráni Forradalmi Gárda az első nemzeti katonai szervezet, amely felkerül rá.
Maffia-leszámolás Duisburgban
Németországban hat embert öltek meg ismeretlenek a duisburgi főpályaudvar közelében. A rendőrség öt ember holttestét két autóban találta meg, a hatodik áldozat kórházba szállítása közben halt meg. A rendőrség szerint az áldozatok 17 és 36 év közötti olasz férfiak. Hírügynökségi források szerint a hat férfi kapcsolatban állhatott a calabriai bűnszövetkezettel.