Összességében elégedett az MSZP a felvételi rendszerrel

Infostart
2007. augusztus 6. 13:27
Az MSZP oktatási politikusa úgy véli: összességében jól vizsgázott az új fölvételi rendszer. Tatai-Tóth András az InfoRádiónak azt mondta: a kormányzatnak őszig fölül kell vizsgálnia, hogy az intézményeknek valóban megvan-e a kapacitásuk a fölvett diákok oktatására, vagy sem. A Fidesz közleményt adott ki az ügyben, amely szerint az MSZP nem a fontos dolgokkal foglalkozik, hiszen a tandíjról szó sem volt a tájékoztatón.

Alapjában véve elégedett az MSZP oktatási politikusa az új felsőoktatási fölvételi rendszerrel. Tatai-Tóth András az InfoRádiónak azt mondta: a magas színvonalú oktatásban az intézményeket és a diákokat is érdekeltté tették, hiszen eddig csak a hallgatók versenyeztek egymással a helyekért, most már viszont az egyetemek és főiskolák is ringbe szálltak egymással.

A szocialista honatya azt is jónak tartja, hogy a bölcsész-, a jogász-, és médiaképzés helyett a műszaki és informatikai szakokat támogatták jobban. Tatai-Tóth András szerint ugyanakkor szükség van fölülvizsgálatra is.

"A minisztériumnak vizsgálnia kell, hogy a lejelentett kapacitás valóban megvan-e az intézményekben. Nem szeretnénk, hogy csak addig terjedjen az intézmények érdekeltsége, amíg megszerzik az állami finanszírozott diákokat" - hangsúlyozta.

A politikus hozzátette: őszig kell a tárcának elvégezni a fölülvizsgálatot. Szólt arról is, hogy a felvételizők leginkább budapesti egyetemekre, főiskolákra szerettek volna bejutni.

Tatai-Tóth András szerint, ha fönn akarnak maradni a kevésbé népszerű intézmények, akkor nekik is van még tennivalójuk. "A vidékiek meg akarják őrizni a státuszukat, hallgatóikat, akkor aktivitást kell kifejteniük. De lehet, hogy szükség lesz a rendszer korrigálására is" - tette hozzá.

Az üggyel kapcsolatban a Fidesz egy közleményt adott ki. A szerkesztőségünkhöz is eljuttatott írás szerint a szocialisták a lényegtelen dolgokról beszéltek ahelyett, hogy a tandíjról szóltak volna.

A dokumentum kiemeli: a tandíjat a szocialisták nyílt hazugsággal, a választók megtévesztésével vezették be. A kormány ezzel elzárja a főiskolákra, egyetemekre vezető utat a szegényebb családokból származó fiatalok előtt - fogalmaz a párt közleményében.

Hanganyag: Póth Attila


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást