Az autópályamatrica és a mágikus hatvan nap

Infostart
2007. augusztus 2. 22:07
Hatvan napig őrizzük meg az autópálya-matrica igazolószelvényét - javasolja az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szóvivője. Winkler-Virág András az InfoRádiónak elmondta: a vállalatnak ennyi ideje van arra, hogy a matrica nélkül autózóknak kiküldje a pótdíjfizetési felszólítást. Az Autóklub jogi rodájának vezetője szerint életszerűtlen volt, hogy korábban öt évig kellett megtartani az igazolószelvényt.

Jelenleg vegyes rendszerrel ellenőrzik, hogy az autósok valóban megváltották-e a sztrádamatricát - mondta az InfoRádiónak az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szóvivője. Winkler-Virág András kiemelte, hogy az ellenőrzés egyre nagyobb része lesz elektronikus, vagyis az erre a célra kifejlesztett kamerák olvassák le az autók rendszámait.

Egy új szabályozás alapján 60 nap áll az Állami Autópálya Kezelő rendelkezésre, hogy a vélt bliccelést követően postára adja a pótdíjfizetési felszólítást - közölte a szóvivő.

Ha valaki hatvan napig nem kap felszólítást, akkor már nem is kaphat, ennek ellenére nem érdemes eldobni a matricát, mert ha eljárás indul, akkor ez bizonyító erejű dokumentumnak számít - hangsúlyozta Winkler-Virág András.

A matricát sms-ben megváltóknak a visszaigazoló szöveges üzenetet érdemes megőrizniük - mondta az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szóvivő.

Ha valaki matrica nélkül autózik a sztrádákon, akkor a büntetés 15 napon belül befizetve 12750 forint, míg ennek túllépése esetén 63750 forint - fejtette ki Winkler-Virág András.Nagy eredmény, hogy a korábbi öt év helyett hatvan napig kell megőrizni az autópálya-matrica igazolószelvényét - mondta az Autóklub jogi irodájának vezetője.

A tavalyi év végén jelent meg a jogszabály-módosítás, amely előírja az autópálya-társaságoknak, hogy hatvan napon belül kell kiküldeniük az első felszólítást - közölte Tóth Zsuzsa. Hozzátette: ennek a hatálya jogvesztő.

Az Autóklub jogi irodájának vezetője kiemelte: változást jelent még, hogy öt évről egy évre rövidült le az elévülési idő.

Életszerűtlen volt, hogy öt évig meg kellett őrizni egy igazolószelvényt, miközben a matricát az egyéb jogszabályok miatt harminc napon belül le kell szedni a szélvédőről - hangsúlyozta Tóth Zsuzsa.

Hanganyag: Póth Attila és Hegedûs Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tóth Zsuzsa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Winkler-Virág András
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást