Belső vizsgálat indult az ellen a VI. kerületi ügyeletes rendőr ellen, aki nem vette fel a Vadász János, az MSZP korábbi országos választmányi tagja és egy kerékpáros futár közötti vita után a rendőrségen jelentkező futárral a jegyzőkönyvet - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Jármy Tibor hozzátette, hogy a belső vizsgálat célja az eset tisztázása, ezt követően dől el, hogy fegyelmi eljárás indul-e a rendőr ellen.
A BRFK szóvivője kifejtette, hogy a rendőr elmulasztotta az intézkedést, és nem tett meg mindent az adott körülmények között. Hozzátette: az eset és a vizsgálat nem befolyásolta a nyomozást.
A biciklis futár azt állította, hogy múlt kedden egy szürke színű autó leszorította őt az útról a Kodály köröndnél, mire rémületében a gépkocsi tetejére csapott és szidalmazta a sofőrt. A fiatalember elmondása szerint az autós egy pisztollyal fenyegette meg.
Vadász János, az MSZP országos választmányának volt tagja vasárnap jelentkezett a rendőrségen és azt állította: a biciklis megtámadta, és ő csak védekezett.
A politikus azt mondta: pisztolyához nem kell engedély, és a fegyver nem is volt megtöltve. A VI. kerületi kapitányság garázdaság miatt indított eljárást.
Hanganyag: Kálló Izabella