Most a súlyponti rendelők jönnek

Infostart
2007. július 18. 19:54
Súlyponti szakrendelők kialakítását tervezi 2009-ig az Egészségügyi Minisztérium.

Székely Tamás miniszteri megbízott az InfoRádióban elmondta: a kiemelt szakrendelők abban a 8-10 kórházban jöhetnének létre, ahol a korábbi aktív fekvőbeteg-ellátást krónikus ellátás váltotta fel áprilisban.

Hozzátette: a tervek szerint a szakrendelők uniós pályázati pénzből hajthatnák végre a szükséges fejlesztéseket.

Az elképzelések szerint a súlyponti szakrendelők mellett úgynevezett alapszintű rendelők is működnének; ezek létrehozására olyan kistérségek pályázhatnának, amelyek 15-30 kilométeres körzetében nincs járóbeteg-szakellátás.

Székely Tamás szólt arról is, hogy a járóbeteg-ellátás tervét a minisztérium a nyár végéig dolgozza ki, ha a kormány jóváhagyja, akkor augusztusban kiírják a pályázatokat.