Ismét a Fideszétől eltérő népszavazást kezdeményeznek

Infostart
2007. július 18. 15:35
Csaknem 600 ezer kistermelő, őstermelő maradhat ki a földvásárlási kedvezményből a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint, ha az elővásárlási jog a Fidesz által szorgalmazott módon csak a családi gazdálkodókra terjedne ki.

Nagy Tamás, a MOSZ elnöke azt mondja: ezért ők is népszavazási kezdeményezést nyújtottak be az Országos Választási Bizottsághoz.

Mint mondta, a fő kérdés az, hogy a külföldiek földvásárlási tilalmának lejárta előtt ki vehet földet Magyarországon. Jelenleg ugyanis az Európai Unióban egyedülálló módon a termelőszövetkezetek vagy a társas vállalkozások nem vásárolhatnak földet.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar föld ára jelenleg rendkívül nyomott, a földpiac azonban a moratórium lejártával jelentősen megélénkül majd.

A jelenlegi szabályozás értelmében csak egy szűk réteg húzhat hasznot az áremelkedésből, a Fidesz népszavazási kérdése pedig csak a családi vállalkozásokat részesítené előnyben. A kistermelők és az őstermelők, azaz a földet művelők jelentős része azonban kimaradna belőle - mondta nagy Tamás.

A befektetői tőke kincsképzése

Jakab István szerint kizárólag a nagyüzemi földhasználóknak és a Magyarországon termelő külföldieknek lenne jó, ha termőföld elővásárlására nemcsak a családi gazdaságok, hanem a föld használói kapnának jogot.

Hozzátette: 2009-től egy új támogatási rendszer lép életbe a mezőgazdaságban, ekkor a földtulajdonosok összesen évente mintegy 100 millió forintos támogatáshoz juthatnak. Hangsúlyozta: a földszerzés tétje tehát nagy.

Kijelentette: a befektetői tőke kincsképzésre használná a rendkívül jó minőségű magyar termőföldet, amelyből a családi gazdaságok megélnének.

Szavai szerint az 1,5 millió hektárnyi állami földből és a nagyjából ugyanekkora kiterjedésű, osztatlan közös tulajdonban lévő földről van szó. Ráadásul, mint mondta, állami földet eddig fillérekért lehetett bérelni.

Fidesz: kormányzati akciók

A Fidesz arra kéri az Országos Választási Bizottságot (OVB), hogy szerdai ülésén ne folytassa azt a színjátékot, amit az elmúlt kilenc hónapban, és ne engedjen utat a kormány zavarkeltő akciójának - közölte a párt szóvivője.

"Határozottan és tisztelettel arra kérjük az OVB-t, ne folytassa azt a színjátékot, amelynek tanúi lehettek a magyar emberek kilenc hónapon keresztül. Arra kérjük (...) az OVB-t, ne legyen a kormány antidemokratikus szándékainak kritikátlan végrehajtója. Arra kérjük az OVB-t, ne gátolja az embereket alkotmányos jogaik gyakorlásában" - fogalmazott Szijjártó Péter.

Hozzátette: azt is kérik az OVB-től, hogy eddigi eljárási és működési rendjének megfelelően - amely a beadási időpontra, a megelőzési szabályra vonatkozott - a demokrácia követelményei szerint hozzák meg döntésüket.

A Fidesz azt is kéri a testülettől, hogy döntésével ne engedjen utat a kormány zavarkeltő akciójának.

"Teljesen egyértelmű, hogy az elmúlt hét eseményei azt tükrözik: a kormány megpróbál zavart kelteni (...), az eddigi időhúzó és más antidemokratikus eszközök után a zavarkeltés eszközéhez nyúlt. Az is egészen világos, hogy (...) a magánszemély által benyújtott kérdések a kormány érdekét, az MSZP érdekét szolgálják. Világos, hogy az MSZP érdekeinek szolgálatában, az MSZP helyett kerül sor a benyújtásra" - mondta a szóvivő.

A politikus szerint Gyurcsány Ferenc és a kormány "fél, sőt néha úgy tűnt, retteg a napszavazástól, ezért nemtelen eszközöket vetett be annak gáncsolására, gátolására".

Hanganyag: Orosz Andrea


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jakab István (MAGOSZ)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást