Hagyó Miklós az InfoRádiónak elmondta: ha a beruházási költséget, a karbantartást, az amortizációt is beleszámolják, akkor a gázfűtés és a távfűtés éves díja között 20 százalék az eltérés, ezt a 20 százalékot szüntetné meg a fővárosi önkormányzat a következő években.
A politikus hozzátette: első lépésként a távhődíj 50 százalékát kitevő alapdíjat csökkentik.
Hagyó Miklós közölte, hogy a távhőszámla másik felét meghatározó hődíjat energiatakarékos beruházások támogatásával csökkentenék.
Egy, a napokban felújított pesterzsébeti társasházon szemléltette, hogy a külső hőszigetelés, az ablakcserékkel és szabályozható fűtéssel, mintegy 45 százalékos megtakarítást jelent a hődíjban.
A társasház felújítása 110 millió forintba került, amelynek jelentős részét kerületi, fővárosi és állami támogatásból finanszírozták.
Hagyó Miklós szerint a támogatás általánossá tételével javulhatnak a felújításra pályázó társasházak esélyei.