Kifütyülték Gyurcsány Ferencet és Horváth Ágnest Miskolcon

Infostart
2007. július 16. 17:36
Miskolcon átadták a kétmilliárd forintból létrehozott Térségi Diagnosztikai és Szűrőközpontot. Az eseményen többen bekiabálással próbálták megzavarni a kormányfő és az egészségügyi miniszter beszédét.

Az egészségügyi intézmény avatásán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta: a gyógyításra is igaz, hogy a beruházásokkal és fejlesztésekkel, valamint az eddigi szokások megváltoztatásával jön létre egy új minőség, ahol a súlypont egyre inkább áthelyeződik a megelőzés szakaszára.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy nem elég fejleszteni a diagnosztikai rendszert, az egészség megőrzéséhez az is fontos, hogy az emberek eljárjanak a szűrővizsgálatokra.

Koleszár Lajos, a miskolci Semmelweis Kórház főigazgató főorvosa elmondta: a Térségi Diagnosztikai és Szűrőközpontban naponta 800 embert képesek megvizsgálni.

Az ünnepségen többen füttyszóval, bekiabálással próbálták megzavarni a kormányfő és az egészségügyi miniszter beszédét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást