Új autókat kaptak a rendőrök

InfoRádió / MTI
2007. július 13. 12:28
Új autókat kapott a rendőrség; a 160 jármű kilenc megyei főkapitányságra kerül.

Bencze József országos rendőrfőkapitány az átadáson elmondta: 2005-ben egy kormányhatározat kötelezte a rendőrséget a három évre szóló, évenként ezer gépjármű bérletére és beszerzésére, amelyre összesen hárommilliárd forintot fordíthat a testület.

Közölte: a rendőrség közbeszerzési eljárással kiválasztott cégtől bérli az autókat, és a most átadott gépjárműveket még 340-nel egészítik ki, így augusztus végéig 500 új autója lesz a testületnek.

Bencze József szólt arról is, hogy a bérleti szerződés értelmében a járművek biztosítási díját, üzemeltetését és üzemanyagát a bérbeadó állja.

A bérleti szerződés lejártával minden autó visszakerül a tulajdonosához.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást