A Volánbusznál szondáztatnak, a rendőrségnél nem

Infostart
2007. július 11. 13:27
Nem végeznek se alkohol-, se drogtesztet a rendőröknél - mondta az InfoRádióban az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa. Gégényi István annak kapcsán beszélt erről, hogy Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint azoknál, akik lőfegyverrel dolgoznak, fontos lenne vizsgálni, hogy kábítószer vagy alkohol hatása alatt állnak-e.

A rendőröket se alkohol-, se drogtesztnek nem vetik alá, ez emberi jogokba is ütközhetne - mondta az InfoRádióban az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa.

Gégényi István közölte: tudnak arról, hogy több közlekedési és egyéb cégnél légalkoholszint mérésére alkalmas készülékekkel ellenőrzik a dolgozókat, a rendőrségen belül azonban ilyen teszteket nem végeznek, és az ORFK munkatársa úgy véli, ez nem is indokolt.

Elvileg nem lehet kizárni az ilyen eszközök alkalmazását, de az utóbbi években nem gyakorlat, hogy akár alkalmanként, akár folyamatosan ellenőrizzék az egyenruhásokat - jelentette ki Gégényi István.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa hozzáfűzte: enélkül is meg lehet állapítani, hogy ittas-e egy rendőr.

A Volánbusznál szondáztatnak

A Volánbusz Zrt.-nél alkalmazzák a szondáztatást: egyes esetekben szúrópróbaszerűen alkalmazzák a tesztet, máskor minden gépkocsivezetőt megvizsgálnak - mondta az InfoRádiónak a vállalat forgalomirányítási osztályának vezetője.

Kadlec István hozzátette: a kábítószeres befolyásoltságot nem vizsgálják, mert egyelőre nincs olyan gyorsteszt, ami megbízható módon kimutatná, hogy a sofőr fogyasztott-e drogot. Ha lenne ilyen, használnák.

A Volánbusz munkatársa közölte: egyáltalán nem jellemző, hogy a gépkocsivezetők ittasan érkezzenek a munkába. Évente egy-két sofőr akad fenn az alkoholteszten, és hasonlóképpen ritka, hogy ittasan balesetet okozzon egy volános.

A felvételi követelményeket is úgy alakították ki, hogy kiszűrjék az alkalmatlan sofőröket, akiknek évente oktatáson is részt kell venniük - fűzte hozzá Kadlec István.

Hanganyag: Kálló Izabella


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást