Megszűnhet a káposztásmegyeri jégcsarnok

InfoRádió / MTI
2007. június 28. 16:21
Teljesen megszűnhet a káposztásmegyeri jégcsarnok - közölte a IV. kerület polgármestere, aki feljelentést fontolgat az ügyben. Derce Tamás szerint eddig egyetlen befektetői csoport jelentkezett, amely filmstúdiót alakítana ki az épületben.

A IV. kerületi polgármester elmondta: a 2003-ban átadott jégcsarnokot, a mai Budapesti Koriközpontot 1 milliárd forint önerőből és 1,7 milliárd forintnyi bankhitelből, magánberuházásban építtette Dmitrij Maszlov egykori moszkvai jégkorongozó.

Derce Tamás hozzátette: az önkormányzat a 20 ezer négyzetméteres telket, amelyen a jégcsarnok áll, áron alul - a terület értékének 40 százalékáért - adta el az építtetőnek.

Kikötötték azonban, hogy a területet húsz évig kizárólag sportcélra lehet hasznosítani. A szerződésbe azt is belefoglalták, hogy ha az üzemeltető más célra használja a területet, akkor 130 millió forint kötbért köteles fizetni az önkormányzatnak.

Derce Tamás hangsúlyozta: a jégcsarnok üzemeltetője csődbe jutott, így 2004 novemberében a hitelező bankok árverésen 1,8 milliárd forintért értékesítették a létesítményt.

Az új tulajdonos a kötbér kötelezettsége nélkül vette át a csarnokot, majd a bruttó 3 milliárd forint értékű ingatlant nettó 850 millió forintért el akarja adni. A polgármester információi szerint eddig egyetlen befektetői csoport jelentkezett, amely filmstúdiót alakítana ki az épületben.

Derce Tamás bejelentette, hogy az önkormányzat nem járul hozzá a funkcióváltáshoz, és változtatási tilalmat rendel el az ingatlanra, valamint bírósághoz fordul, ha a jégcsarnok megszűnik.